Menu

Kezdődik a tavaszi szezon a labdarúgó NB III-ban

2015-02-27 11:14:41

 


A hétvégén folytatódik a bajnoki pontvadászat a magyar labdarúgó-bajnokság harmadik vonalában is. A téli szünet alatt sem pihentek a csapatok, s hamarosan kiderül, ki hogyan igazolt, hogyan sikerült a felkészülés a tavaszi szezonra. A Jászberényi FC együttese szombaton a veresegyháziakat fogadja.


Számos változás történt a Jászberényi FC NB III-as felnőtt csapatának keretében a télen. Kiss Károly Salgótarjánból, Ludánszki István Felsőtárkányból érkezett. Kölcsönben jött a nyíregyházától Varga Attila, aki az őszt Kisvárdán töltötte, valamint Dajka László, aki korábba a Nyírbátor csapatát erősítette. A csatársort egy Ceglédről érkezett 18 éves fiatallal, Szabó Ádámmal erősítették meg, aki magasságával (2 méter) is sok gondot okozhat majd az ellenfelek védelmének. Tervben volt, hogy Németh Norbert (Jászapáti) és Varga Viktor (Dunaharaszti) is visszatér Jászberénybe, ám ez nem realizálódott. Németh Gyula vezetőedző rendelkezésére így is igen erős, 22-es keret áll.


Nem titok, hogy a mostani erősítések már a következő szezonra való felkészülést is szolgálják. A Jászság fővárosában ugyanis NB II-es célokat fogalmaztak meg a JFC vezetői. A tavasz arra szolgál, hogy felmérjék, hol kell még az együttest megerősíteni ahhoz, hogy a 2015/2016-os szezonban a bajnoki cím megszerzését, azaz a magasabb osztályba való kerülést célozhassák meg.


Persze addig is vannak köztes céljai az együttesnek. Például az, hogy a tavasszal a lehető legtöbb pontot megszerezzék, s előrébb lépjenek a tabella 8. helyéről. Ehhez pedig az is szükséges, hogy a tavaszi nyitó mérkőzésen, február 28-án szombaton, hazai pályán legyőzzék a veresegyháziakat, akik egyébkén szintén erősítésre használták ki a téli szünetet. Több rutinos labdarúgót is igazoltak, azaz nem lesz könnyű feladat Németh Gyula tanítványainak megszerezni a három bajnoki pontot.


A Jászberényi FC tavaszi mérkőzéseinek időpontja:

február 28. – szombat


14.00 óra: Jászberényi FC – Veresegyháza


március 7. – szombat

14.30 óra: Salgótarján – Jászberényi FC


március 14. – szombat

szabadnap (mivel a Létavértes visszalépett)


március 21. – szombat


15.00 óra: Jászberényi FC – Kisvárda


március 28. – szombat


15.00 óra: Hatvan – Jászberényi FC


április 4. – szombat


16.30 óra: Jászberényi FC – Tiszaújváros


április 11. – szombat


16.30 óra: Kazincbarcika – Jászberényi FC


április 18. – szombat

17.00 óra: Jászberényi FC – Putnok


április 25. – szombat

17.00 óra: Hajdúböszörmény – Jászberényi FC


május 2. – szombat


17.30 óra: Jászberényi FC – Cigánd


május 9. – szombat

17.30 óra: Nyírbátor – Jászberényi FC


május 16. – szombat

18.00 óra: Jászberényi FC – Gyöngyös


május 24. – vasárnap


18.00 óra: DVSC II – Jászberényi FC


május 30. – szombat

18.00 óra: Jászberényi FC – Felsőtárkány


június 7. – vasárnap


18.00 óra: Honvéd II – Jászberényi FC 


Az NB III Keleti-csoport állása:


1. Putnok FC (38-11) 36

2. Kisvárda-MASTER-GOOD (49-13) 36

3. KBSC FC (24-11) 28

4. FC Hatvan (28-10) 28

5. Cigánd SE (22-14) 27

6. Bp. Honvéd-MFA (30-13) 25

7. Termálfürdő Tiszaújváros (20-28) 25

8. Jászberényi FC ( 25-28) 19

9. Nyírbátori FC (27-27) 18

10. DVSC-DEAC (19-22) 13

11. Felsőtárkány (23-39) 12

12. Salgótarjáni BTC-Puebla (21-32) 11

13. Hajdúböszörményi TE (20-37) 9

14. Veresegyház VSK (13-43) 7

15. Gyöngyösi AKYtong (8-39) 6


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít