Menu

Megvan a 10. hely – jön a ZTE a rájátszás első fordulójában

2015-03-09 17:57:58

 

 

A hét végén, vasárnap befejeződött a férfi kosárlabda NB I alapszakasza. A FAIRIUM JKSE csapata a nyíregyháziakat fogadta és győzelmével megszerezte az alsóház első helyét. A rájátszást így a 10. helyen kezdi csapatunk. Szombaton (március 14-én), a zalaegerszegieket fogadják Dramicaninék. Fotó: Kovács György.


Két jó formában lévő csapat találkozott egymással szombaton koraeste a Bercsényi úti játékcsarnokban. A vendég nyíregyháziak a Szombathely és az Alba Fehérvár legyőzését követően érkeztek Jászberénybe, míg a mienk a listavezető paksiak elleni győzelmet követően csak nagy küzdelemben, 3 ponttal kaptak ki a második helyen tanyázó kecskemétiektől. Kérdés volt persze, hogy melyik csapatnak maradt több energiája az egymás elleni mérkőzésre.


A vendégeknél a sérült Hujdurovics helyére Radenkovics került, aki már a bemutatkozó mérkőzésén, a fehérváriak ellen is bizonyította, remek játékos. Nálunk Soós és Csabay kivételével mindenki hadrafogható volt, azaz Bencze Tamás végre cserélni is tudott.


Az ősszel négy ponttal a mieink nyerték a nyíregyházi találkozót, mégpedig azért, mert a tripláink rendre célba értek. Így volt ez a szombati meccs első negyedében is, amikor 10 kísérletből 5 jó volt, s ez eredményezte azt, hogy 10 percnyi játék után 25-20-ra. Nem változott a játék képe a folytatásban sem. Radenkovics sok gondot okozott a mieinknek, ám Dramicanin és Ware is szorgosan gyűjtögette pontjait, s ezt a negyedet is megnyertük egy ponttal (16-15). A nagyszünetre így 41-35-ös eredménnyel mentek a csapatok.


A harmadik tíz percben sem dőlt még el a győzelemért járó két pont sorsa. Bár a mieink biztosan őrizték 10-13 pontos vezetésüket, nem lehettek teljesen nyugodtak, hiszen ekkora hátrányt két-három perc alatt is ledolgozható. Három negyed után 62-49 volt az állás. A találkozó sorsa a záró negyed első perceiben dőlt el. Egy vendégkosárra négy berényi válasz is érkezett, s hiába kért időt Sitku Ernő, a vendégek mestere, már nem tudott változtatni a játék menetén. Már 25 pont is volt a különbség a két együttes között, s ez a zró sipszói csak három ponttal csökkent. A látottak alapján a FAIRIUM JKSE teljesen megérdemelten nyerte meg 91-69-re a találkozót, s szerezte meg ezzel a győzelemmel az alapszakasz 10. helyét.


A 26. forduló eredményei:

FAIRIUM JKSE – MARSO Nyíregyházi KK 92-69

Alba Fehérvár – Falco Optika-Trend KC Szombathely 102-105

Naturtex-SZTE-SZEDEÁK – PVSK-PANNONPOWER 103-100

Zalakerámia ZTE KK – KTE-Duna Aszfalt 52-95

EGIS Körmend – Atomerőmű SE 81-85

MAFC – Soproni Sördögök 84-77


Az alapszakasz végeredménye:

1. Atomerőmű SE    20gy    4v

2. KTE-Duna Aszfalt    19gy    5v   

3. Soproni Sördögök    17gy    7v   

4. Kaposvári KK    24    15gy    9v   

5. Falco-Trend Optika KC Szombathely     15gy    9v   

6. Pécsi VSK-PANNONPOWER    13gy    11v   

7. Naturtex-SZTE-Szedeák    12gy    12v   

8. TLI-Alba Fehérvár 11gy    13v   

9. Egis Körmend     10gy    14v   

10. FAIRIUM JKSE    8gy    16v   

11. Marso Nyíregyházi KK     8gy    16v   

12. MAFC     4gy    20v   

13. Zalakerámia ZTE KK      4gy    20v   



A középszakasz menete


Felsőház: a Felsőházba került az alapszakasz 1-4. helyezettje, s hozzájuk csatlakozik a Szolnoki Olaj KK. Az első helyezett és a szolnokiak 3-3 ponttal, a 2-3. 2-2 ponttal, míg az alapszakasz 4. helyezettje 1 ponttal kezdi a körmérkőzéses küzdelmeket. Oda-vissza mérkőznek a csapatok ebben az ötösben. A végeredmény szerint kapják a csapatok a sorszámot rájátszás kieséses szakaszára.


Középház: Az alapszakasz 5-9. helyén végzett együttesek viszik magukkal az eddigi eredményeiket. Oda-vissza mérkőznek meg egymással a csapatok, s a végén a csoport első helyezettje a 6-os, a második a 7-es, a harmadik a 8-as sorszámmal kezdi majd a rájátszás kieséses szakaszát.
 

Alsóház: Az alapszakasz 10-13. helyezettje visz magával korábbi eredményeit és oda-vissza mérkőzik meg egymással. A mérkőzéssorozat végén a 13. helyezett együttes esik ki az NB I A-csoportjából.


Az alsóház programja



1. forduló - 2015. március 14. szombat


18.00 óra: FAIRIUM JKSE - Zalakerámia ZTE KK

Marso NYKK - MAFC


2. forduló - 2015. március 21. szombat


MAFC - FAIRIUM JKSE

Marso NYKK - Zalakerámia ZTE KK


3. forduló - 2015. március 29. vasárnap


18.00 óra: FAIRIUM JKSE - Marso NYKK

Zalakerámia ZTE KK - MAFC


4. forduló - 2015. április 4. szombat

Zalakerámia ZTE KK - FAIRIUM JKSE

MAFC - Marso NYKK


5. forduló - 2015. április 19. vasárnap

18.00 óra:  FAIRIUM JKSE - MAFC

Zalakerámia ZTE KK - Marso NYKK


6. forduló - 2015. április 25. szombat

Marso NYKK - FAIRIUM JKSE

MAFC - Zalakerámia ZTE KK


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít