Menu

Megnyerte a Mészöly Téli Labdarúgókupát a JFC U-9-es csapata

2015-03-17 12:16:57

 

 

Az utóbbi évek egyik legnagyobb utánpótlás sikerét érte el a JFC U-9-es csapata, amely NB I-es csapatok utánpótlását megelőzve nyerte meg a Mészöly Téli Labdarúgókupát. Kis-Németh Albert tanítványai a 14 mérkőzésükből 11-et nyertek, kétszer játszottak döntetlent, s csak egyszer szenvedtek vereséget.


Több héten keresztül rendezték a Mészöly Téli Labdarúgókupa mérkőzéseit az U-9-es korosztályú csapatok számára. A Jászberényi FC fiataljai Kis-Németh Albert vezetésével olyan illusztris csapatok társaságában játszottak, mint az MTK, a Videoton vagy a Szolnoki MÁV. Ezen klubok anyagi lehetősége jóval meghaladja a mieinkét, ám a pályán ez nem érződött.


A fiúk bizonyították tehetségüket, s azt is, hogy mit jelent, ha megfelelő szakmai munka folyik egy csapatnál. E kettő ugyanis nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy ezt a kiemelkedő sikert elérjék. A JFC csapata 14 mérkőzéséből 11-et megnyert, kettőn játszott döntetlent, s csak egyet veszített el, s így magabiztosan előzte meg rangos riválisait. A második helyen a Szolnoki MÁV, a harmadikon az Ikarus BSE végzett.


A Jászberényi FC kupagyőztes csapatának tagjai: Bagi Ádám, Bathó Edvin, Béres Martin, Budai Bálint, Farkas Milán, Forgó Márk, Kiss Vince, Kövér Botond, Nagy László, Németh Ákos, Pikó Martin, Rácz Róbert.


A csapat játékosainak és felkészítőjének olvasóink nevében is gratulálunk!


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít