Menu

Nyílt levél Pócs János országgyűlési képviselőnek

2015-03-25 19:12:40

 

Gedei József szerkesztőségünkhöz is eljuttatta mai nappal keltezett nyílt levelét, amelyben arra kéri az országgyűlési képviselőt, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassa a kormányzati szereplőket és a közvéleményt a kórházátalakítás körülményeiről. Emellett bejelentette, hogy büntető feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Dalkia-ügy kapcsán. Nyílt levelét az alábbiakban szó szerint közöljük.

 

Tisztelt Pócs János Képviselő Úr!

 

Ön, tegnap, azaz 2015. március 24. napján az Országgyűlésben – a jegyzőkönyvek tanúsága szerint – Varjú László képviselő felszólalása közben, rám vonatkozóan az alábbi valótlan állításokat tette: „Pócs János: Aki kárt okozott a városnak!” „Pócs János: Gedei ellopta!”

 

altA jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy Ön tájékoztatta L. Simon Lászlót, a Miniszterelnökség államtitkárát, aki a következő állítást tette: „ Gedei József azért mondta fel 2008-ban a Dalkiával a szerződést, mert az volt a szándék, hogy a HospInvestnek átjátsszák azt a kórházat, amely egyébként láthatólag - más kórházi példákat is nézve - egyáltalán nem lett volna jó helyen a HospInvestnél.”

 

Az Ön és L. Simon Lászlót állításai nem felelnek meg a valóságnak!

 

A valóság ezzel szemben az, hogy szerződést Juhász Dániel Fideszes alpolgármester előterjesztésére, a Fideszes képviselők szavazatával Jászberény Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az államháztartásról szóló 1990. évi XXXVIII. törvény 90. §. (1) bekezdés c/ pontja alapján szüntette meg. Én nem szavaztam meg az a 60/2008. (II.13) önkormányzati határozatot! Sőt, ’vétót’ emeltem a megszüntető döntés ellen, de a képviselők többsége a 70/2008. (II.27) önkormányzati határozatukkal ’lesöpörték’ azt, és megerősítették korábbi döntésüket. A Fideszes képviselők elutasították a 25/2008. (I.30) sz. határozati javaslatomat is, hogy az átalakítást a város könyvvizsgálója véleményezze. Végrehajtásért felelős Fideszes alpolgármester, Juhász Dániel’ a megszüntetett kórházi költségvetési intézmény helyébe lépő cégek élére üzlettársát, Piroska Miklóst ügyvezetőnek, párttársát Szabó Tamást, a város korábbi Fideszes országgyűlési képviselőjét és jelenlegi polgármesterét pedig igazgatónak kérte fel.

 

Jászberény Város Polgármesteri Hivatala I-3102-/2007. sz. emlékeztetője szerint Szádvári Gábor KDNP-FIDESZ képviselő javasolta, hogy az önkormányzat többségi tulajdonát őrizze meg és szakmai befektetőt vonjon be. Körmend város Fideszes polgármestere pedig egy jászberényi, nyilvános fórumon tanácsolta a képviselőknek ugyanezt. A Fideszes képviselők, vélhetően ezen iránymutatás alapján sorakoztak fel Szádvári Gábor javaslata mellé és hoztak határozatot a szakmai befektető bevonásáról.

 

Kérem Önt, hogy a fenti iratokat haladéktalanul tanulmányozza át és a valósághoz híven tájékoztassa ezekről L. Simon Lászlót, a Jászság lakóit valamint a szélesebb közvéleményt!

 

Tájékoztatom arról, hogy a mai napon büntető feljelentést tettem különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt! Feljelentésem nemcsak a 750 milliós pervesztés okainak tisztázását célozza! Fel kell deríteni, hogy az Ön párttársai által vezetett kórházi cégeknek miért utalt Jászberény 2008-2011 között további 1 144 000 000 Ft közpénzt akkor, amikor ők azt ígérték, hogy az átalakulás után, a  kórházi cégeknek már nem kell több működési támogatás.

 

Jászberény, 2015. március 25.

 

dr. Gedei József

önkormányzati képviselő

 

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít