Menu

A Zete is kipipálva, megyünk Nyíregyházára

2015-04-07 14:25:58

 


A hajrájához érkezett az alsóházi rájátszás az NB I A-csoportos felnőtt férfi kosárlabda-bajnokságban.  Még két forduló van hátra a zárásig, de a legfontosabb kérdés már eldőlt, a bennmaradásért a MAFC és a Zalakerámia ZTE KK játszik majd két győzelemig tartó párosmérkőzést. Az is biztos, hogy a Fairium JKSE lesz a 11., a Marso Nyíregyházi KK pedig a 12.


Az alsóházi rájátszásban egyértelműen a csoport első helyének megszerzése volt a Bencze csapat célja, s a fiúk ennek megfelelően meg is nyerték eddigi négy mérkőzésüket a középszakaszban. A hátralévő két találkozónknak már semmilyen tétje nincs, hiszen a nyíregyháziak utolérhetnek ugyan bennünket, de az egymás elleni eredmény a mieink számára kedvezőbb.


Az elmúlt hét végén a Zalakerámia ZTE KK vendégeként léptek pályára kosarasaink, s a találkozó elején már vezettünk 15 ponttal is. Azután fordult a kocka és a hazaiak vezettek 10 ponttal is. Nálunk az idegenlégiós irányító, Ware sérülés miatt nem léphetett pályára, ám nélküle is sikerült a találkozó végén fordítani és egyetlen ponttal, 81-80-ra megnyerni a mérkőzést. Mivel pedig a MAFC legyőzte a nyíregyháziakat, így annak is nagy az esélye, hogy a fővárosiaké lesz majd a pályaelőny a ZTE-vel szemben.


Sok pihenésre nincs lehetősége a fiúknak, mert a nyíregyházi vendégjátékukat előrehozták, s már április 8-án, szerdán ismét pályán lesznek Dramicaninék. Mivel mindkét együttes számára csak a presztizs lesz a tét, no meg az, hogy ne sérüljön meg senki, nehéz lenne megtippelni a találkozó végeredményét. Egy biztos, a két csapat szezonbeli három találkozóját a mieink nyerték, s ez mindenképpen mellettünk szól.


Ennek az előrehozott mérkőzésnek köszönhetően kosarasaink számár az április 19-i, MAFC elleni találkozóval ér majd véget a 2014/2015-ös bajnoki szezon.


Felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság – NB I A-csoport – középszakasz alsóházi 5. forduló

április 8. – szerda

18.00 óra: Marso Nyíregyházi KK – Fairium JKSE

Nyíregyháza, Bujtosi csarnok


Az alsóház állása:


1.    Fairium JKSE 12gy 16v


2.    Marso Nyíregyházi KK 10gy 18v

3.    MAFC 6gy 22v

4.    Zalakerámia ZTE KK 4gy 24v


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít