Menu

Tisztelet a Jászságnak és a Kunságnak!

2015-05-06 18:06:17

 

A Jászkun Emléknap rangjához méltó módon idén, a redemptio 270. évfordulóján is tartottak Jászberényben ünnepi megyei közgyűlést.


Az ünnepélyes megyei közgyűlés a jászkun főkapitány, valamint a regnáló és emeritus jász-, nagykun- és kiskunkapitányok bevonulásával kezdődött. Ezt követően Pócz István elszavalta a Kun Miatyánkot, Kormos László pedig a Jász himnuszt. Az ünnepi köszöntők sorát Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke kezdte. Beszédében kiemelte a jászok és a kunok közös gyökereinek fontosságát, a régóta élő, és féltve őrzött közös múltunk védelmét.


- Nem szabad megfeledkeznünk őseink szabadságszeretetéről, az összefogásnak arról az erejéről, amely segítette őket abban, hogy megváltsák utódaik számára szabadságukat. Legyünk büszkék rájuk, és ne engedjünk tőlük örökölt szabadságunkból – zárta beszédét Kovács Sándor, majd felolvasta a földművelésügyi miniszter levelét. Fazekas Sándor – bár személyesen nem tudott jelen lenni a redemptiós ünnepi közgyűlésen – levelében kiemelte a jászkun redemptio tavalyi történelmi emléknappá nyilvánításának jelentőségét, és felhívta a figyelmet a szabadság szeretetének megőrzésére.

 

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




Szabó Tamás polgármester a korábban elhangzott gondolatokhoz hasonlóan emelte ki annak jelentőségét, hogy a jászkunok önmegváltására már történelmi emléknap keretein belül ünnepelhetünk. Fontosnak nevezte, hogy a felnövekvő generációk ennek köszönhetően már kézzel foghatóbb és karakteresebb ünnep során erősíthetik identitásukat.


Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője párhuzamot vont a jelen és a redemptio kora között, kifejtve, hogy őseink önmegváltásának üzenete ma az, hogy bárhol, bármikor és bárki ellen ki kell állnunk és meg kell védenünk a magyar érdekeket.


Borbás Ferenc regnáló jászkapitány arra buzdította beszédében a hallgatóságot, hogy vigyék haza a jászkun hagyományok szellemi erejét, mert gyermekeinkben élhet tovább az ősök dicsőségének tisztelete. Ez a tisztelet tartja össze a jászokat és a kunokat, ezt az összetartozást jelképezi az a gyertyaláng, melyet a jászkapitány felhívására a redemptio emléknapján este meggyújtanak az itt élő és elszármazott jászok.


A beszédeket követően Együtt címmel szemelvényeket láthattunk a redemptio történetéből, majd felléptek a Jászság Népi Együttes táncosai, a Jártató zenekar, Szerencsés Martina pedig jászsági dalcsokorral szórakoztatta a jelenlévőket. Az ünnepi közgyűlést a Jászmagyarok együttes három, alkalomhoz illő dala zárta.


A redemptiós rendezvényekről további tudósításainkat keresse a TutiHír.hu oldalon.


RP

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít