Menu

Kövesse nálunk élőben a Kaposvár – Jászberény női, bajnoki röplabdamérkőzés történéseit

2015-05-07 11:20:04

 

 

Az NB I-es női röplabdabajnokság 2014/2015-ös szezonjának végén a kaposvári és a jászberényi hölgyek a 7-8. helyért vívnak egymással két győzelemig tartó párosmérkőzést. Az első találkozót hazai pályán a Jászberényi RK nyerte 3-1-re, ma este pedig Kaposváron rendezik a párharc második összecsapását. A mérkőzésről élő tudósításban számolunk be 18.00 órai kezdettel.


A 2014/2015-ös bajnokság hajrájához érkezetek a csapatok a női röplabda NB I-ben. Az újonc Jászberényi RK teljesítette előzetes célkitűzését, hiszen bekerült a legjobb nyolc közé.  Ott ugyan a Gödöllő, majd a Nyíregyháza is legyőzte a mieinket, akik így a kaposváriak ellen a 7-8. helyért mérkőzhetnek.


A két győzelemig tartó párharc első felvonását a Jászberényi RK nyerte hazai pályán 3-1-re, s Deme Gábor lányai egy mai győzelemmel le is zárhatják a párosmérkőzést. Ehhez persze lesz egy-két szava  a házigazda kaposváriaknak is, aki szintén szeretnék megszerezni a 7. helyet.


A bajnokság alapszakaszában az egymás elleni találkozókat mindkét alkalommal a vendégek nyerték, azaz mi győztük Kaposváron, a somogyiak pedig Jászberényben.


A 18.00 órakor kezdődő találkozóról élő tudósítással jelentkezünk.


Női röplabdabajnokság - 2. mérkőzés a 7-8. helyért

18.00 óra: 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Jászberényi RK

Kaposvári városi sportcsarnok

 

17.30 óra: Még fél óra a kezdésig, a csapatok bemelegítenek.


1. MCM-Damant Kaposvári Egyetem: 

3 Harmath Zsófia, 5 RÁk Rebeka, 6 Köszegi Zsófia, 7 Jenei Andrea, 9 Szívós Ildikó, 11 Pedrazini Letícia, 12 Duduka Ingrid, 16 Horváth Alexandra, 18 Szombathelyi Zsófia. Libero: 1 Fáth KInga, 14 Ihász Dóra.

Edző: Mészáros Péter


Jászberényi RK: 

3 Iryna Brezgun, 4 Neiter Lili, 5 Szigediné László Rita, 8 Orbán Ágnes, 11 Pintér Andrea, 12 Korcsmár Karola, 15 Lékó Lilla, 17 Dragana Brkovics, Libero: 6 Gulyás Vivien.

Vezetőedző: Deme Gábor

Edző: Makai Péter

 

I. játszma

 

0-1: Pintér bomba a hazai térfélen landol.

 

0-2: Pintér ezúttal nem üt, csak lehúzza a labdát a hálónál.


1-2: Brkovics csúszik át a háló alatt.

 

1-3: Rák ütése hosszú.

 

2-3: Szívós ütése pontos.

 

2-4: Korcsmár Karola a pontszerző.

 

2-5: Lékó Lilla egy az egyben sáncol.

 

2-6: Brezgun ütése pattan ki a sáncról.

 

3-6: Rák kíméletlenül beüti  afeladást.

 

4-6: Rossz nyitásfogadás nálunk.

 

5-6: Brezgunt sáncolják a hazaiak.

 

5-7: Brezgun ejt remekül.

 

6-7: Tetőt ér a leütés fogadásunk.

 

7-7: Brezgun labdája a hálóban, egyenlítenek a hazaiak.

 

7-8: Az első technikai szünetnél Brkovics jó megoldása után vezetünk egy ponttal.

 

7-9: Ász értékű nyitás Lékó Lillától. 

 

7-10: Pintér üti be a ziccert.

 

8-10: Lékó nyitása hosszú.

 

8-11: Hosszú labdamenet végén RÁk ütése téveszt célt.

 

8-12: Zavar a hazai sorokban, újabb berényi pont.

 

9-12: Horváth ütése védhetetlen.

 

9-13: Jenei nyit a hálóba.

 

10-13: Horváth most a másik szélről eredményes.

 

11-13: Ász nyitás Horváthtól.

 

11-14: Átlépett a háló alatt az egyik kaposvári.

 

12-14: Pintér nyitása hosszú.

 

 12-15: Hálóban egy kaposvári, a pont a miénk.

 

13-15: Korcsmár nyitása hosszú.

 

13-16: Egymásra vár három kaposvári. a labda lepattan a érfelükön. Három ponttal vezetünk a második technikai szünetnben. Mészáros Péter igencsak felemeli hangját a hazai kispadnál.

 

13-17: Rák ér a hálóba. Kaposvári időkérés.

 

14-17: Harmath üti be a tyúklabdát.

 

15-17: Brezgun üt hosszút.

 

15-17: Lékó Lilla centerből szerez pontot.

 

15-18: Pintér ütése pontos.

 

16-18: Horváth is jól üt.

 

16-20: Pintér két jó megoldása.

 

16-21: Újabb jó Pintér ütés, hazai időkérés.

 

17-21: Orbán nyitás a hálóban.

 

18:21: Brezgun üt nagyon hosszút.

 

18-22: Pintér ejtése is jó.

 

19:22: Pintér a hálóban, a kaposváré a pont.
 

20-22: Rossz berényi nyitásfogadás.. Deme Gábor időt kér.

 

20-23: Pintért nem tudja Szívós sáncolni.

 

20-24: Mi viszont lesáncoljuk Pedrazinit, szettlabdánk van.

 

21-24: Pintér nyitása hosszú.

 

21-25: A második szettlabdát Brezgun bebombázza.

 

Egészen jó, élvezhető a játék. A mieink teljesítményét csak a sok rontott nyitás húzza lefelé, de szerebcsére az első szettbe még ez is belefért.

 

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Jászberényi RK 0-1

 

2. játszma

 

1-0: Az első pont a hazaiaké.

 

1-1: Pintér centerből gyorsan egalizál.

 

2-1: Szívós is megmutatja, hogy tud centerből ütni.

 

3-1: Lékó Lilla ütése széles.

 

3-2: Brezgun üt jól.

 

4-2: A hazai csapatkapitány, Rák Rebeka egyre inkább játékba lendül.

 

5-2: Kihagyunk egy pillanatra, Horváth szerez pontot.

 

6-2: A hálónál Jenei a leggyorsabb, hazai pont.

 

7-2: Pedrazini niytását nézzük el.

 

7-3: Lékó ütése a sáncról pattan ki.

 

7-4: Hosszú labdamenet után Orbán ejtése jó.

 

8-4: Rák az újabb hazai pont szerzője. Az első technikai szünetben négy ponttal vezetnek a hazaiak, akik nagy lendülettel kezdték a második játszmát.

 

9-4: A rossz nyitásfogadásunkat kihasználják a hazaiak.

 

10-4: Lékó LIlla ütése széles. Orbán helyett a csapatkapitány Szigediné a pályán.

 

10-5: Lékó most ejt, jól.

 

11-5: Horváth is egyre jobban játékba lendül.

 

11-6: Brkovics klasszis megoldása a hálónál. Becsapja a teljes hazai csapatot.

 

12-6: Horváth ütése most is jó.

 

12-7: Pintér ütését fogják, ejtését már nem.

 

12-8: Ismét Pintér a pontszerző. Már csak 4 pont a hazaiak előnye.

 

12-9: Pedrazini üti szélesre a labdát. Mészáros Péter időt kér.

 

13-9: Mi nem. ők viszont beütik. Megint Horváth volt eredményes.

 

13-10: Horváth nyit hosszút.

 

13-11: Pintér nyitása foghatatlan.

 

14-11: A második Pintér nyitás már a hálóban.

 

15-11: Gulyás Vivi fogad rosszul.

 

15-12: Zavar a hazaiaknál, pont nekünk.

 

16-12: Harmath ütése után jön a második technikai idő. Egészen jó a játék, most a hazaiak dominálnak.

 

16-13: Pedrazini nyit a hálóba.

 

17-13: Harmath kegyetlenül beüti centerből.

 

17-14: Brkovics zseniális a hálónál.

 

18-14: Horváth ebben a szettben nem tud hibázni.

 

18-15: Brkovics újabb remek megmozdulás.

 

19-15: Horváth és megintcsak Horváth.

 

20-15: Jenei nyitását nézik el a mieink. Deme Gábor időt kér.

 

20-16: Jenei hosszút nyit.

 

21-16: Horváthnak mindegy hová kapja a labdát, mindet beüti.

 

21-17: A nyitást viszont még gyakorolnia kell.

 

22-17: Rák is jól üt. Deme Gábor ismét időt kér. Ez a szett már veszni látszik. A kaposváriak végig nagyobb elánnel játszanak és megérdemelt a vezetésük.

 

23-17: A hálónál ügyetlenkedünk.

 

24-17: Gulyás Vivi fogad rosszul, szettlabda a hazaiaknak.

 

24-18: Brezgun üt jól. Korcsmár helyett Neizer a pályán.

 

25-18: Harmath centerből fejezi be a szettet.

 

Ahogy az első szettet mi, úgy a másodikat a kaposváriak nyerték meg joggal. Lendületesebb és pontosabb volt ebben a játszmában a hazai gárda. Egyértelműen látszik, hogy a házigazdák mindeképpen szeretnék kiharcolni a harmadik mérkőzés lehetőségét.

 

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Jászberényi RK 1-1

 

3. játszma

 

0-1: Pintér szerzi első pontunkat a harmadik szettben.

 

0-2: Brkovics nyitása remek.

 

0-3: Lebánultak a hazaiak, Brkovics nyitása ismét pontot ér.

 

1-3: Horváth ott folytatja, ahol abbahagyta a második szett véggén.

 

2-3: Hiba nálunk, pont nekik.

 

3-3: Horváth nyitását elnéztük.

 

3-4: Brezgun ügyesen a sáncra veri a labdát.

 

3-5: Brezgun ismétel.

 

4-5: Pintér niytása széles.

 

5-5: Rák pontjával egyenlít a hazai csapat.

 

5-6: Brezgun is belelendült a pontszerzésbe.

 

5-7: Brkovics kihelyezi a sarokba.

 

6-7: Korcsmár nyitása a hálóban. Nagyon sok nyitást rontunk.

 

7-7: Harmath egyenlít.

 

7-8: Brezgunt nem tudják tartani. Az első technikai időnél egy ponttal vezetünk.

 

7-9: Brezgun most nyitásból szerez pontot.

 

8-9: Rák szerez pontot.

 

9-9: Orbán labdája a hálóban. Jön a helyére Szigediné.

 

9-10: Rák nyit nagyon hosszút.

 

10-10: Ki más, mint Horváth egyenlít.

 

11-10: Szigedinét sáncolják le.

 

12-10: Harmath nyit ászt.

 

13-10: Horváth ütése után már 3 pont a hazaiak előnye.

 

14-10: Újabb rossz nyitásfogadás nálunk.. Deme Gábor időt kér.

 

15-10: Horváthtal továbbra sem birunk.

 

15-11: Pintér labdát kap és beüti.

 

16-11: Brkovicsot Horváth lesáncolja. A második technikai időnél 5 pont a hátrányunk, pedig jól kezdtük a szettet.

 

17-11: Korcsmár ütése a hálóban. Helyére jön Neizer.

 

18-11: Horváth most szem hibázott. Deme Gábor ismét időt kér.

 

18-12: Brkovics ismét becsapja a teljes hazai csapatot a hálónál.

 

18-13: Pintér labdája és parkettet.

 

18-14: Brkovics nyit nagyon jól.

 

18-15: Brezgun a pontszerző, hazai időkérés.

 

18-16: Brkovics újabb ász nyitása.

 

19-16: Pedrazini szerez pontot.

 

20-16: PIntért sáncolták le.

 

20-17: Horváth nyit hosszút.

 

20-18: Pintér nyitása ász.

 

20-19: Rossz ütés Ráktól. Már csak egy pont a hátrányunk.

 

21-19: Szívós a hazai pont szerzője.

 

21-20: Brkovics ismét meglepi a hazaiakat a hálónál.

 

22-20: Harmath üt, védhetetlen.

 

23-20: Neiterről pattan a labda a plafonra.

 

23-21: Rák könnyű labdát ront.

 

23-22: Rák ütése a hálóban. Hazai időkérés. Igen izgalmasan alakul a harmadik szett hajrája.

 

24-22: Rák most nem erőből, hanem ésszel oldja meg. Szettlabda a hazaiaknak.

 

24-23: Szigediné a pontszerző.

 

25-23: Horváth első ütését még blokkoljuk, a második már sajnos célba ér. Három szett után előny a hazaiaknál.

 

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Jászberényi RK 2-1

 

4. játszma

 

1-2: Gyors pontváltás után Pintér ütött jól ceneterből.

 

2-2: Pedrazini egyenlít:
 

3-2: Szigediné fogad rosszul

 

3-3: Szívós nyitása  ahálóban.

 

4-3: Neizer nyitása széles.

 

6-3: Gyors két hazai pont.

 

6-4: Pedrazini nyitása hosszú.

 

6-5: Brezgun messziről is beüti.

 

7-5: Rák ütése a hetedik hazai pont.

 

8-5: Brkovicsot ezúttal legyőzi a túlerő a hálónál.

 

8-6: Szigediné a pontszerző.

 

8-7: Pintér jó centerből.

 

9-7: Horváth ismét aktivizálta magát.

 

10-7: Horváth újabb bombája.

 

11-7: Rontunk a hálónál.

 

11-8: Brezgun nagy ütése.

 

12-8: Horváth ejteni is tud.

 

13-8: Brkovics és Pintér nem értették meg egymást a hálónál.

 

13-9: Most viszont javít a berényi páros.

 

14-9: Horváth szétüt bennünket.

 

14-10: Egy szerencsés pont nekünk.

 

15-10: Elaludtunk a hálónál.

 

16-10: Lékót lesáncolják. A második technikai időnél hattal mennek a hazaiak. Innen nehéz lesz fordítani, de nem lehetetlen. Horváthot kellene valahogy kikapcsolnunk a játékből, de ez egyelőre nem nagyon megy.

 

16-11: Szívós nyit hosszút.

 

17-10: Rák bombázza telibe a jobb sarkot. Deme Gábor időt kér.

 

18-11: Lékót sáncolják jól. Elúszni látszik a meccs.

 

18-12: Szigediné remek ütése a sarokban landol.

 

18-13: Brezgun nyit, jól.

 

19-13: A  Harmath bomba is ül.

 

20-13: Brezgunt sáncolják le, Deme Gábor időt kér.

 

21-13: Brezgun ütése hosszú. helyére Orbán jön.

 

21-14: Brkovics a hálónál jól húzta le a labdát.

 

22-14: Egy hosszú labdamenet Horváth ütése zár.

 

23-14: Újabb látványos labdamenet, de ez sem a miénk.

 

23-15: Szigediné üt keresztbe, jól.

 

23-16: Jó a berényi sánc. A hazaiak időt kérnek.

 

23-17: Rossz hazai nyitásfogadás, Pintér beüti.

 

24-17: Horváth bombája után meccslabdához juta a Kaposvár.

 

24-18: Az első hárítva, Pintér a pontszerző.

 

25-18: Brkovics nyitása  ahálóban, nyert a hazai csapat 3-1-re.

 

1. MCM Daimont Kaposvári Egyetem - Jászberényi RK 3-1

 

Külső szemlélőnek egy jó kis meccs lehetett ez az egy ás háromnegyed óriáig tartó találkozó. Nekünk azért annyira nem tetszett, mert a végén a kaposváriak örülhettek. A hazaiak megérdemelten nyertek, mert láthatóan nagyon akarták a sikert és jobban is játszottak. Külön említést érdemel Horváth, aki fantasztikus teljesítményt nyújtott.

 

Ezzel 1-1-re alakult a két nyert mérkőzésig tartó párharc, azaz következik a mindent eldöntő harmadik mérkőzés Jászberényben.

 

Május 15. - péntek

19.00 óra: Jászberényi RK - 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem

Bercsényi úti játékcsarnok

 

A két együttes harmadik találkozóján, amely a 7-8. hely sorsáról dönt nagy szükség lesz a hazai pálya adta előny, szurkolórtábor, kihasználására. A Jászberényi RK vezetése és csapatának játékosai ezúton is kérik a sportbarátokat, hogy minél nagyobb számban jöjjenek ki erre a mérkőzsére és biztassák a JRK, hogy újoncként a gárda megszerezhesse az NB I 7. helyét.

 

Köszönöm mai figyelmüket, találkozzunk 15-én a Bercsényi csarnokban a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen.

 

A viszont látásra.

 

Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít