Menu

Nagyszüleink étkei – főzőverseny volt a Neszűrben

2015-05-13 14:49:52

 

Május 9-én, szombaton a Neszűr 8-as dűlőjének bejáratánál, a Mini ABC udvarán ismét megrendezte Szíjártó József a már hagyományosnak számító főzőversenyét, amely a Nagyszüleink étkei címet viseli. A szokásosnál ugyan kevesebb, de annál lelkesebb csapatok versengtek egymással a helyezésekért.


Míg egy héttel korábban zuhogott az eső, május 9-én nagyszerű idő fogadta a Neszűr 8-as dűlőjében, a Mini ABC udvarán a Nagyszüleink étkei elnevezésű főzőverseny résztvevőit. Ugyan ezúttal a megszokottnál kevesebb bográcsban rotyogott az étel, aki eljött, az jól érezte magát. A versengő csapatok ismerősként köszöntötték egymást, a szervezőt és a zsűri tagjait is. A rendezvény díszvendége és a zsűri elnöke ezúttal Kalla Pál kádármester, a Magyar Kézműves kamara tagja, Jászberény Város Pro Urbe díjas polgára volt. A kóstoló és minősítő csapat tagja volt Máté Éva, Botkáné Sárközi Ildikó és Szántai Tibor.


Amint azt az eredményhirdetéskor Kalla Pál értékelésében elmondta, a csapatok ezúttal igen óvatosak voltak a fűszerek használata során. A zsűrielnök és társai véleménye szerint nem ártott volna bátrabban használni az ízesítőszereket. Ezzel együtt nem lehettek elégedettek az ítészek, mert szépen fogyott minden bográcsból az elkészített étel.


Két csapat, a BNV (sertés húst készítettek mustáros, panírban krumplipürével és rizi-bizivel) és a Borgyógyászat (marharagu orsó tésztával) oklevelet kapott a versenyben való részt vételéért. Harmadik lett a Geri módra elkészített spagettijével az Atat csapat. A másodiknak járó oklevelet és kupát a neszűri főzőversenyek örökös résztvevője, a Tinik csapata vehette át. Ők krumpligulyást főztek Kleinné-módra. A 2015. évi Nagyszüleink étkei főzőverseny győztese a Bendegúz csapat lett, akik libazúza és libanyak pörköltet készítettek.

 

alt

Fotógaléria a Facebookon




A csapatok a jövő évi viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól, de addig még lesz egy másik főzőverseny is ugyanitt. Az ősszel ugyanis Szíjártó József megrendezi a lecsófőző BL-t, melyen az előző tíz év lecsófőző bajnokai indulnak majd.


SzT

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít