Menu

Idén Kelet-Magyarországra kerül az Amatőr Kupa: Jászapáti - Sajóbábony

2015-05-20 09:25:40

 

 

Szerdán 15.00 órától a Jászapáti és a Sajóbábony megye I-es csapatai játsszák az Amatőr Kupa döntőjét a Groupama Arénában. A találkozót 14.45 órától a Duna World élőben közvetíti.


Idén az 51. alkalommal rendezik meg a Magyar Kupa-sorozatban legtovább jutó amatőregyüttesek számára kiírt Amatőr Kupa-döntőt. Míg tavaly két Pest megyei csapat lépett pályára a fináléban (a Pilis 2-1-re legyőzte a Biatorbágy együttesét), addig idén két keleti gárda mérkőzik meg a serlegért: a Borsod megyei Sajóbábony és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei elsőosztályban vitézkedő Jászapáti.



Mindkét együttes a Magyar Kupa főtáblájának 3. köréig jutott el, ahol élvonalbeli együttesekkel szemben búcsúzott: a bábonyiak a szomszédos DVTK-tól, a jászságiak az MTK-tól kaptak ki.



A Sajóbábony a harmadik helyen áll a megyei bajnokságban, de a hétvégén hazai rangadót vesztett az éllovas Tállya ellen (1-4), így minimálisra csökkent az esélye az aranyéremre. Ez az idény azonban így is emlékezetes marad a borsodiak számára, a DVTK elleni őszi MK-összecsapás után az Amatőr Kupa-döntő is bevonul a klub történetének legjelentősebb meccsei közé.



- A Magyar Kupában szerencsések voltunk, hiszen sokáig elkerültük az első osztályú csapatokat, aztán a harmadik fordulóban a DVTK-val kerültünk szembe, ekkor búcsúztunk a sorozattól. Nem lesz könnyű dolgunk az Amatőr Kupa-döntőben, a Jászapátival játszunk, melynek korábban én is a tagja voltam. Ma lettem 38 éves, így méltó születésnapi ajándék lenne a kupagyőzelem – mondta egy nappal a finálé előtt Nyeste János, a bábonyiak játékosa az mlsz.hu-nak.



A Jászapáti a második helyen tanyázik a bajokságban, az idény során egyetlen vereséget szenvedett el (a bajnoki címre azonban már így sincs esélye). Kotula László játékos-edző együttesében több korábbi NB I-es és NB II-es labdarúgó is szerepelt, a szakvezető mellett például a volt újpesti Kiskapusi Balázs vagy a Ferencvárosban is megfordult Vén Gábor.



- Vegyes összetételű csapatunk van, inkább helyi kötődésű fiatalok alkotják a keretet néhány rutinos labdarúgóval kiegészülve. Nem minden csapat játszhat olyan kivételes körülmények között, mint mi a kupadöntőn. Nehéz dolgunk lesz, de természetesen győzni megyünk az Üllői útra – mondta Kotula László az mlsz.hu-nak.
     

(Forrás: mlsz.hu)

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít