2015-05-22 12:06:06

 

„Nem látja mindenki? Megmutatom!”- mondja Edward Livesay, és felugrik az asztal tetejére. A nyolcadikosok izgatottan néznek ránk, magyar tanárokra. Tanár az asztalon! Mit szólunk mi ehhez?  Közben arra gondolok, vajon, ha egyszer megnézik a „Holt költők társasága” című klasszikust, eszükbe jut-e, hogy már találkoztak ezzel a másfajta tanítási stílussal.


- A magyar kollégák itt a SZIE Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnáziumban nagyszerű munkát végeznek a gyerekekkel. Már az egészen kicsik is jól értenek engem, és nagyon szépen beszélnek angolul. Csak arra van szükség, hogy egy kicsit áttegyük az életbe ezt a tudást” – mondja a SZIE ABPK-n egy hónapig önkéntesként dolgozó floridai fiatalember.


-    Amit én csinálok azt „hands on” „tedd rá a kezed”, vagyis „próbáld ki” módszernek nevezném, mert a tanítási folyamatba bevonjuk a tapasztalást, a tanuló minél több érzékszervét. Vegyük például ezt az órát, ami a tengerről, a tengeri állatokról szól. A csoportokban dolgozó gyerekek egy feladatlapot kapnak. Ezen el kell olvasniuk az adott tengeri állatok pontos leírását. Ehhez kell a nyelvtudás. Utána ki kell választaniuk a képek, vagy kagylók közül a megfelelőt, és a leírásra kell tenniük. A cápák estében még az adott faj fogát is a képhez kell párosítaniuk. Aztán, ahogy azt látni is lehetett, elképzeljük, hogy a sekély tengerben sétálunk és próbáljuk elkerülni, hogy a homokban rejtőző rájára rálépjünk. Körbe-körbe járunk a teremben, de közben jó sok szót meg is tanulnak a gyerekek. Írott és hallott szöveg értése, tapintás, mozgás, így kapcsolódik össze ebben a módszerben. Ezt alkalmazom minden életkorban, a hallgatókkal és a felnőtt, levelezős hallgatókkal is.


-    Nos, a gyerekek jól tudnak angolul, de hogyan állsz Te az idegen nyelvekkel?


-    Floridában mindenkinek, aki felsőoktatási intézményben szeretne továbbtanulni, két évig kell egy idegen nyelvet tanulni. Én is tanultam spanyolt, de sajnos, egyáltalán nem emlékszem már rá. Itt most igyekszem minél több magyar szót megtanulni, például, az órámon tanított szavakat megtanulom leírni, és mikor a gyerekek angolul kiejtik őket, én magyarul mondom.

 

-    Tudnál erre példát is mondani?


-    Persze, alma, körte, szilva, bár szilvát még soha nem ettem!


-    Nem ettél szilvát? De szilvapálinkát biztosan ittál már?


-    Hú, a pálinka méreg! Tavaly, mikor még a Florida Gulf Coast University diákjaként egy hallgatói csoporttal és két oktatónkkal jártam itt, kipróbáltam a pálinkát, de nekem nagyon erős. Jobban szeretem a magyar borokat.


-    Mit szeretsz még itt nálunk Jászberényben?


-    Hát az embereket! Azért is jöttem vissza, mert olyan szívélyesen fogadott mindenki, gyerekek, felnőttek egyaránt. Szeretem a magyaros ételeket, de most az idén nagyon sok gyrost ettem, szerintem nagyon finoman készítik itt. Persze, tudom, hogy ez nem magyar étel. A lángost is nagyon szeretem, szoktam azt is venni, és nagy kedvencem a kürtös kalács.


-    Tudnál említeni egy-két érdekességet? Ami tetszik neked itt nálunk, vagy amit épp furcsának találsz.


-    Nagyon tetszik nekem, hogy a férfiak virágot adnak a nőknek. Én is minden pénteken kimegyek a piacra és veszek virágokat az engem segítő kolléganőknek. Ami furcsa, az hogy a fiatalok milyen nyíltan ölelkeznek, csókolóznak az utcán, vagy a járműveken. Nálunk ez egyáltalán nem szokás! Erről jut eszembe, a közlekedés! Nálunk Amerikában szinte nincs is tömegközlekedés. Mindenkinek van autója. Nekem itt, 23 évesen kellett megtanulnom, hogyan kell busszal, vonattal utazni, sőt hogy van menetrend, nem mindig jön a busz, és le is késhetem a vonatot.  Nagy élmény volt, azt hiszem, sokat tanultam az egy hónap alatt, amit itt töltöttem Magyarországon!

 

-    Hogyan tovább? És főleg, visszavárhatunk?


-     Mindenképpen szeretnék még Jászberénybe jönni. Most egy kicsit utazgatok Európában, aztán visszatérek az Egyesült Államokba. Ebben az évben szabadidő szervezőként dolgoztam, de szeretnék a következő tanévre tanári állást kapni. Nagyon megszerettem a tanítást itt Jászberényben.


-    Jó utat Eddie, és visszavárunk minél előbb!



Stefán Ildikó