Menu

Jászberényben jártunk csíkszeredai vendégeinkkel

Határtalanul! HAT 14-03-0019
Látásmódok - Csereprogram és kiállítás

 

2015-05-27 16:02:03


2014 májusában az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Határtalanul! program és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közösen pályázatot hirdetett gimnáziumok számára.


A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.


A jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola nyertes pályázata, a Csereprogram és kiállítás nevet viseli. A pályázat végén egy fotókiállítást is rendeznek, ami egymás kultúráját, történelmét, szokásait, életszemléletét, értékeit, gasztronómiáját mutatja be a székely és a jász diákok szemszögéből.

alt




Iskolánkban diákjaink és tanáraink körében egyaránt mindig nagy volt az érdeklődés a külhoni iskolák iránt. Mivel két erdélyi származású tanárunk is van ezért folyamatosan nyomon követjük az erdélyi eseményeket. A tantestületnek néhány évvel ezelőtt sikerült kijutni egy tanulmányi kirándulásra Erdélybe, de partnerkapcsolatunk még nincs, és éppen ezért ragadtuk meg az alkalmat, hogy a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziummal a Határtalanul pályázat keretében partnerintézményi viszonyt alakítsunk ki.


Április elején a pályázat első állomásaként mi jártunk Csíkszeredában, a sok látnivaló mellett, megtapasztalhattuk a szeredai tavasz hatalmas havazását, és a húsvét hangulata is átjárta lelkünket Csíksomlyón.


A májusi viszontlátáskor vendégeink ittlétét az óralátogatásokon kívül számos programmal színesítettük, Jászárokszálláson, Jászberényben és Egerben.

 

alt




A Jászság fővárosában tett kirándulás során bemutattuk a főtér nevezetes épületeit és helyeit, köztük a főtemplomot, amelynek tornyán a Szent Korona látható. A Kárpát-medencében csak egy kis felvidéki falucska, Ipolybalog templomában találkozhatunk még a Szent Korona másolatával.  A nap fénypontja a Jász Múzeumban tett látogatásunk volt, ahol Kókai Magdolna muzeológus vezetésével ismerkedtek a vendégek a Jászság történetével és a Lehel kürtjével, ami a Szent Korona után az egyik legfontosabb kegytárgya a magyar történelemnek. Programunk Jászberényben az állatkert megtekintésével zárult.

 

altaltalt



 
Pályázatunk Látásmódok című fotókiállításán június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján bemutatásra kerül egy iskolai program keretén belül, de a nagyközönség számára is megtekinthető lesz a Jászárokszállási Nyár rendezvényen, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk.


A fotókiállítás a diákok közös tevékenységének összefoglalása: a különböző látásmódokat fogja megjeleníteni. 


A megélt élményből fakadó tapasztalat, a történelemszemlélet és - ismeret, a nemzeti tudat, a szívből fakadó emberi kapcsolatok, a közösségi tevékenység öröme túlmutat a két iskola között létrejött kapcsolaton.


Jászberény, 2015.05.25.
Mánts Zsuzsa Anna 
projektvezető

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít