Menu

Debreczeni József volt a DK vendége

2015-06-03 15:57:56

 

 

A könyvtárban tartott fórumot a Demokratikus Koalíció helyi szervezete hétfőn. Vendégül hívták Debreczeni Józsefet, aki az elmúlt 25 évben politizált, számos könyvet írt a hazai politikai helyzetről és a miniszterelnökökről. Jelenleg a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, s változatlanul a közélet aktív résztveője.


Gedei József, a párt helyi vezetője a közélet mai állapotáról, a sajátos jászberényi viszonyokról szólt bevezetőjében. Sorra vette a 2010 óta itt történ ügyeket, melyek a helyi közélet vizeit felkavarták. Kifejtette, hogy öt éven át a jelenlegi városvezetés eredménytelen munkát végzett, a város – környezetéhez képest – lemaradásban van. A helyi források elosztása igazságtalanul történik, a klientúra itt is kiépült, s csak ők jutnak támogatáshoz. Összességében úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Jászberény egy szakadék felé halad.


A DK tagja, 2014 ősze óta az önkormányzat városüzemeltetési bizottságának külsős tagja Gregor István eddigi munkájáról számolt be. Külön szólt a város kasszáját megterhelő Dalkia-ügyről és a közvilágítás korszerűsítésére tett lépések kormányzati megakadályozásáról.


A vendég, Debreczeni József elemezte a 2010 óta, a politika színterén történteket. Arról beszélt, hogy lezárult egy korszak, a demokratikus jogállam, a parlamentáris demokrácia véget ért Magyarországon. Ma egy autokratikus rendszerben élünk, amit diktatúrának is nevezhetünk. Oly mértékben változott meg a választási rendszer, a hatalomgyakorlás eszközei, hogy az ellenzék nem tud egyetlen választás során sem győzni. Az egykori magyar-történelem szakos tanár kijelentette, a jelenlegi rezsimet választással nem lehet leváltani.

 

Elemzésében elmondta, hogy ezt a helyzetet lassan felismeri a társadalom. Az ősz óta tartó  gyakori tüntetések, demonstrációk a megváltozott közhangulatot mutatják. Ennek eredményeként az Orbán-kormány, illetve a Fidesz egyetlen hónap alatt 12%-ot veszített támogatottságából. A centrális erőtér nem működik, rések vannak a pajzson. Azonban az ellenzéki oldalon nem látszik a stabil, kormányképes erő a jelenlegivel szemben. Az összefogás új korszaka kellene a sikeres váltáshoz, s ezt megvalósítani bizony nem egyszerű.


Debreczeni József elemezte, hogy mi vezetett eddig, az elmúlt 20 év során a társadalom mit élt át. A rendszerváltozás nem hozott anyagi, egzisztenciális eredményt minden választó számára. A demokratikus jogállam helyreállítása pedig nem lesz egyszerű. Ezt a helyzetet látva, a DK olyan szociális programmal állt elő egy hónapja, mely a választók ilyen irányú elvárásait célozza.


Gedei József a hallgatóságot közéleti szerepvállalásra buzdította. Mindnyájan felelősök vagyunk azért, hogy ide jutott az ország – mondta. A jelenlévők is sorolták a problémákat. A fiatalok elmennek, nem foglalkoznak társadalmi kérdésekkel. Nem is érti a lakosság döntő többsége, hogy milyen politikai helyzet alakult ki mára hazánkban, nem értik a választási rendszert, s azt, hogy az Orbán-kormányt törvényesen csak választáson lehet leváltani, de csak akkor, ha mindenki elmegy szavazni. Szóba került, hogy a fiatalok, akik mégis vonzódnak a politika iránt a Jobbikot preferálják, ami szintén veszélyes tendencia. A demokratikus erők összefogása nélkül pedig a fórum összegzése szerint nem jutunk sehová.


KE

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít