Menu

Új hónap, újabb műtárgy a Szikra Galériában

2015-06-03 16:10:33

 

A Szikra Galéria gazdag gyűjteményének újabb darabjával ismerkedhettünk meg kedden délután a Rákóczi úti épületben. Ez alkalommal egy, a galéria gyűjteményében található Vágó Pál alkotásról tudhattunk meg igen sok érdekességet. Az ok pedig az, hogy a Jászság híres festőművésze júniusban született, igaz jó régen, 1853-ban, Jászapátin. Így emléke és művészetének nagysága előtt is tiszteleghetett a festészetszerető közönség.


Az alkotás bemutatására Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgatót kérték fel, aki nem tagadta meg néprajzos mesterségét. Nemcsak a kiválasztott képről, de Vágó Pál egész munkásságáról kaphattunk alapos áttekintést. Mindeközben úgy, hogy a festményeken ábrázolt emberek, férfiak, nők és gyerekek ruházatát, viseletének kiegészítőit is alaposan szemügyre vehettük. Azaz, a jász viselet XIX. századi érdekességeiről is kaptunk egy alapos tájékoztatást.


altA hónap műtárgyának választott alkotás egy leányportré, egy szénrajz. Egy nő bajor viseletben látható, ül, talán munka közben megpihen. A kép csendes nyugalmat, harmóniát  áraszt. Érdekessége a fejfedő, ami egy pacsa, sajátos női viselet.


Az előadó Vágó Pál gazdag munkásságának érdekességeit is elénk tárta. Ismert, hogy Vágót az ecset Petőfijeként is tisztelték kortársai. A honi, történelmi festészet jelentős alakja volt. Részt vett hatalmas történelmi pannók készítésében a XIX. század végén a millenniumi ünnepség-sorozat alkalmával. A Feszty-körkép lovas jeleneteit is ő készítette. Önálló, nagy  alkotásai voltak: A magyarok Kijev előtt, A szegedi árvíz,  az Erdélyi panoráma. Az 1900-ban rendezett Párizsi Világkiállításon A huszárság története című monumentális alkotásával a Francia Becsületrendet kapta meg. Ezen 1000 alakot festett meg. Van festménye az Országházban is. Minden képén a korabeli öltözetek is korhűek. Azaz, a festményekről az is tudható, hogy milyen viseletük, egyenruhájuk volt a katonáknak, a lovak felszerelései miből álltak, milyen díszítésekkel látták el az eszközöket, milyen volt egy keresztelő, mit viselt a pap és a rokonság, a kisgyermekek, az idős nők és mások.


Vágó Pál egy jászkapitány fiaként született Jászapátin. Megismerkedett a nagyvilággal pályája során, de élni, lakni szülőhelyén szeretett. A tehetős család lakóháza ma is megvan, s múzeumként, tájházként szolgálja a közönséget. Erről Kökény Gábor adott beszámolót, s azt is elmondta, hogy a város miként őrzi nagy szülöttének emlékét, akit Apátin is temettek el 1928-ban. Egykori műterme – mely úgy készült, hogy egy ló kényelmesen beférjen oda, ha éppen ilyen modellre volt szükség – ma is a művészeteket szolgálja. A fiatalság nyári alkotótáborok és sokféle rendezvény alkalmával tölti ott az idejét. A művelődési központ és a tájház igazgatója szeretettel invitálta a jelenlévőket egy jászapáti látogatásra.


KE

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít