Menu

Csángó Fesztivál: a fő célkitűzés az élő hagyomány erősítése

 2017-08-02 19:16:49

 

Jászberényben már egyre több helyen reklámozzák, de országosan is egyre több felületen hallani a 27. Csángó Fesztivál megrendezéséről. Több mint 50 program, több száz résztvevő, több tízezer vendég, kiállítók, népművészeti vásár, táborok, táncházak, közel egy hétig tartó igazi forgatag a város szívében.


Lassan, de biztosan halad a jászberényi csángó fesztivál a 30. születésnapja felé. Önmagában is szép elismerés ez a közel három évtizede a fesztiválnak, hiszen nem sok rendezvény mondhatja el magáról, hogy ennyi idő után is töretlenül tud működni és fejlődni, nem veszít népszerűségéből. Az idei fesztivál előtti sajtótájékoztatón Szűcs Gábor fesztiváligazgató kedden elmondta, továbbra is a határon túli magyarság kultúrájának bemutatása a rendezvény elsődleges célja.


alt-    Bár távlati céljaink között szerepel a szórványban élő, messzebbre szakadt magyar közösségek kultúrájának bemutatása is, ehhez még dolgoznunk kell további támogatások megszerzésén. Tudni kell ugyanis, hogy az Argentínában és más tájakon szórványban élő magyarokat is közös népi kultúránk, a tánc és a zene formálja és tartja össze közösséggé – fejtette ki Szűcs Gábor.


Elhangzott az is, hogy a fesztivál célja nemcsak azok megszólítása, akik egyébként is komolyabban érdeklődnek a folklór iránt, hanem szeretnék azt a réteget is vendégül látni, akik kicsit felszínesebben viszonyulnak a népzenéhez. A programot igyekeztek úgy összeállítani, hogy akik szakmailag nem állnak kapcsolatban a hagyományőrzéssel, de nyitottak a népi kultúra befogadására, azok is tartalmas szórakozási lehetőséget találjanak augusztus 8. és 13. között.


A rendezvények gerincét továbbra is az esti gálaműsorok adják. Ahogyan a korábbi években már megszokhattuk idén is külön gála keretében mutatkoznak be a külföldi együttesek (Törökország, Észak-Ciprus, Kolumbia, Tajvan és Grúzia) szerda este. Molnárné Pete Marianntól a sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy a külföldi együttesek a fesztivál több helyszínén is fellépnek majd, mindegyikük saját kultúrájának méltó képviselőjeként érkezik Jászberénybe. A magyar kultúra népszerűsítése és megőrzése mellett a fesztivál nemcsak azért foglalkozik más népek hagyományainak, táncainak, viseleteinek bemutatásával is, mert így színesebb programmal várhatja a közönséget. A külföldi csoportok meghívása által kaphatott a csángó fesztivál CIOFF (International Council of Organizations of Folklore Festivals and Folk Arts) minősítést, így juthat hozzá a szervezéshez elengedhetetlen további forrásokhoz.


Csütörtök este a Csík Zenekar tér vissza Jászberénybe, segítve a könnyűzenével szorosabb kapcsolatot ápoló, de a népzene iránt is nyitott közönség szórakozását. Csík Jánosék ezúttal kürtösökkel, a Tölcséres Bandával valamint a Jászság Népi Együttes táncosaival lépnek fel a Szabadtéri Színpadon.


Busai Norbert elmondta, hogy pénteken az idei Páva Gálán a Felszállott a páva televíziós vetélkedősorozat elmúlt négy évének legsikeresebb fellépői lépnek majd színpadra. Különös hangsúlyt kapnak természetesen ebben az évben is a pávás jászsági táncosok.


Szombaton visszatérő vendégként valószínűleg ismét nagy sikert arat a Parno Graszt zenekar, vasárnap este pedig a Viszontlátásra Jászberény gálaműsor keretében utoljára még ízelítőt láthatunk a fellépők műsoraiból a főtéri színpadon. A programot pedig ezúttal is tűzijáték zárja majd.

 

alt




Kocsán László kiemelve a fesztivál valódi értékét adó gyimesi és moldvai csángó magyarok érkezését és fellépéseit, elmondta, már csütörtök estétől lehet találkozni az idén meghívott határon túli vendégekkel.


alt-    Ez azért különösen fontos, mert az elmúlt évtizedekben a szakmai kapcsolatokon túl nagyon sok személyes ismeretség és barátság is köttetett jászberényiek és gyimesiek, moldvai hagyományőrzők között. A fesztivál pedig kiváló alkalmat ad az ilyen találkozásokra. Amellett, hogy a jászberényi táncosok is rengeteget tanultak az idős csángó magyaroktól, ma már az sem ritka, hogy ők járnak ki segíteni a határon túl élő hagyományőrzőket a táncok visszatanításában az új generációk számára – tudtuk meg Kocsán Lászlótól.


A csángó magyar kultúra megismerését segíti majd Kelemen Gabriellnek köszönhetően a fesztivál ideje alatt Jászberényben is megtekinthető Csángó falu című vándorkiállítás. Ennek keretében a Lehel Vezér Gimnázium egyik termét rendezik majd be egy tipikus csángó szoba mintájára.


Szűcsné Urbán Mária a gyermekprogramok felelőseként számolt be az idei Aprók Tábora töretlen népszerűségéről, valamint arról, hogy a fesztivál ideje alatt folyamatosan várják a kisgyermekes családokat akár a népi játszótéren, akár a Tarisznyás Műhely kézműves asztalainál vagy az Aprók terén. Az igazán piciket Kerekítő foglalkozásokra vihetik el a családok, az idősebbek az íjászattal ismerkedhetnek, de a jászjákóhalmi íjászok felállítanak egy jurta sátrat is, ahol kiállításon mutatják be a jászok és a magyarok történetét.


A fesztivál állandó programja, a folkmise idén sem maradhat el. Ahogyan általában, most is a csángó vendégek, a vendéglátók és a külföldi együttesek - a maguk kultúrájából, vallásából merítve - vesznek részt a mise liturgiájában, így kialakítva egy igazán ökumenikus istentiszteletet.


Újdonságként bekerült a programba a fényfestés, amelynek során a Déryné Rendezvényház patinás homlokzata öltözik majd új színekbe a fesztivál során több alkalommal is.


-    Különös egybefonódása lesz ez program az újdonságnak és a régi hagyománynak, hiszen 1991-ben egyetlen színpaddal, pusztán a szervizutat elfoglalva, négy mikrofonnal itt indítottuk útjára a fesztivált. Azóta látjuk, hová tudtunk fejlődni, hogyan tud összedolgozni a modern technika és a hagyományőrzés – tette hozzá Szűcs Gábor, aki kiemelte a fesztivál történetét végigkísérő önkéntesek fontosságát. Idén is mintegy 70 fős önkéntes stáb segíti a fesztivál gördülékeny lebonyolítását, de várják a további jelentkezőket is, hiszen segítő kezekre mindig szükség van.


Szokás mondani, hogy kultúránk átmentésében a 24. órát éljük, hiszen az adatközlők vagy nincsenek már közöttünk, vagy nem tudják már megfelelően átadni tudásukat. Az olyan rendezvények, mint a csángó fesztivál azonban nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy sokan ismerkedjenek meg saját népi kultúránkkal. Nekünk, jászberényieknek talán ez már természetes is, hiszen mindennapjaink részévé vált a hagyományőrzés, köszönhetően a Jászság Népi Együttes, a Jász Múzeum és a számtalan hagyományőrző csoport munkásságának. Így hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen szerencsések is vagyunk, hogy lehetőségünk van itt helyben megismerkedni saját múltunkkal, személyes kapcsolatba kerülni azok őrzőivel és átadóival.
 

Tekintse át a fesztivál részletes programját a facebookon, a hétvégétől pedig keresse a közel ötven oldalas műsorfüzetet, amelyben még több részlet olvasható a fesztivál rendezvényeiről.

Rédei Panni

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít