Menu

JFC: újabb fájó pontvesztés

2017-10-02 10:35:18

 

 


Második mérkőzését sem tudta megnyerni az edzőváltást követően a JFC NB III-as labdarúgócsapata. Az együttes a nyírbátoriakat fogadta vasárnap, s egészen a találkozó hajrájáig vezetett is, de az ellenfél a 94. percben egyenlíteni tudott.


Hét forduló után azonos pontszámmal állt a tabellán a JFC és a Nyírbátori FC, de a hazai pálya miatt mindenképpen a mieink számítottak a találkozó esélyesének. A 36. percben Hevesi-Tóth Tamás révén meg is szerezte a vezetést csapatunk, s úgy tűnt, hogy ezzel a győzelemért járó három pont is a miénk lesz. Ám jött a hosszabbítás 4. perce és Hornyák Marcell révén a vendégek kiegyenlítettek.


Bár a vezetés megszerzése után több lehetőség is nyílt csapatunk előtt a második gól megszerzésére, a helyzetek kimaradtak. A vendégek pedig éltek a lehetőséggel és az utolsó pillanatban elcsentek egy pontot Jászberényből.


Jászberényi FC – Nyírbátori FC 1-1 (1-0)


A 8. forduló további eredményei:



Gyöngyösi AK – Salgótarján 1-2 (1-2)


Tiszafüredi VSE – Füzesgyarmati SK 0-1 (0-0)


DEAC – Termálfürdő Tiszaújváros 3-2 (1-1)


Tállya KSE – Cigánd SE 3-3 (2-2)


MTK Budapest II – Monori SE 1-3 (1-3)


ESMTK – Balassagyarmati VSE 3-0 (1-0)


DVTK II – Putnok FC 0-1 (0-0)


A Keleti-csoport állása a 8. forduló után:


1. Monori SE                                (24-6) 20


2. Salgótarján                           (18-10) 19


3. ESNTK                                   (16-10) 16


4.  Putnok FC                               (9-11) 14


5. DEAC                                     (17-16) 13


6. Balassagyarmati VSE        (11-16) 12


7. Cigánd SE                            (15-22) 11


8. MTK Budapest II                 (15-12) 10


9. Nyírbátori FC                       (15-14) 10


10. Jászberényi FC                 (9-10) 10


11. Gyöngyösi AK                   (11-14) 10


12. Termálfürdő Tiszaújváros (8-11) 8


13. Füzesgyarmati SK              (9-13) 8


14. Tállya KSE                           (9-10) 6


15. DVTK II                                 (9-13) 5


16. Tiszafüredi VSE                 (6-13) 5


Szántai Tibor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít