Menu

Déryné lányai

2017-10-03 09:36:10

 

A Városvédő és Szépítő Egyesület, valamint a Déryné Művelődési Központ 1990-ben alapította a Déryné-díjat Jászberényben, hogy az énekes és hangszeres zenekultúra legkiválóbb jászsági képviselői munkásságát elismerje, díjazza. Jászberény híres szülöttének, Déryné Széppataki Rózának emlékét is felelevenítik ezen ünnepségek alkalmával minden év szeptemberének végén. Így idén immár a 28. ünnepséget rendezték meg városunkban, most a Jász Múzeumban.


altPatyikás Rózsi emlékét a Szolnoki Szigligeti Színház két művésze, Kertész Marcella és Molnár László dallal és énekkel idézte fel. A díjak odaítéléséről a múzeum igazgatója, H. Bathó Edit adott tájékoztatást. Ez évben két olyan hölgy vehette át az elismerést, akik a kórusmuzsika terén évtizedek óta jeleskednek.


Az egyik Déryné Emlékplakettet Sebőkné Németh Katalin (balra) vehette át, aki – az idén 155 éves - a Palotásy János Vegyeskarban énekel szoprán szólamban már 1966 óta. A Hűtőgépgyárban adminisztratív területen dolgozott, s mellette a muzsika is nagyon fontos volt számára. Szinte belépésétől fogva valamilyen formában részt vett a kórus programjainak szervezésében, irányításában, lebonyolításában. A 2016-ban elhunyt Bedőné Bakki Katalin karnagy munkáját évtizedeken át segítette. Ezért 2017-ben Jászberény énekkultúrája terén végzett kiemelkedő előadói és menedzselői munkájáért a Déryné-emlékplakettet átvehette az ünnepség során.


A Jászkerület Nonprofit Kulturális és Művészeti Kft., és a Városvédő és Szépítő Egyesület a másik díjat Kecskés Istvánné Antal Anna (jobbra), a Jászberényi Kossuth Népdalkör művészeti vezetője részére ítélte oda.  Ő gazdag zenei életpályát tudhat maga mögött. 1974-től tanított jászberényi Palotásy János Zeneiskolában, és ehhez számos szakmai képesítést is megszerzett.  A hatvani Kocsis Albert Zeneiskolában is tanított sok éven át. 2005-ben belépett a jászberényi Székely Mihály Kórusba, 2012-től pedig vezetője lett a Jászberényi Kossuth Népdalkörnek, majd 2013-ban elvállalta a jászboldogházi Csillagvirág Kórus vezetését. Ötödik éve a jászárokszállási Görbe János Színkör zenei vezetőjeként is számon tartják őt. Így 2017-ben a díjat alapító szervezetek a Déryné-díjat neki is odaítélték.


A hagyományhoz híven az ünnepség résztvevői átsétáltak a múzeumból Déryné Széppataki Róza emléktáblájához. Itt a városvédők, a múzeum, a Jászkerület Nonprofit Kft. vezetői és a jelenlévő ünneplők is koszorúkat helyeztek el a magyar nyelvű színjátszás nagy művésze, Jászberény szülötte emléke előtt tisztelegve.


KE

Fotó: Bugyi Gábor

Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít