Jászsági szavalóverseny az Apponyiban

2017-12-01 15:47:10

 

Hosszú évek óta, már hagyományosan megrendezzük iskolánkban a Jászsági szavalóversenyt az 1956-os forradalom emlékére. Igaz, az utóbbi pár alkalommal novemberre tettük a rendezvény időpontját praktikussági okok miatt, így most is november 16-án délután hallgathattuk a verseket és azokat elmondani is szerető gyermekeket. A Jászság hét iskolájából harminc tanuló szórakoztatta előadásával a népes hallgatóságot.


A zsűri tagjai: Petrics Anna, az LVG tanára; Ihász Lajosné, az Apponyi A. Ált. Isk. nyugalmazott tanítónője; Nagy Natália, az Apponyi A. Ált. Isk . logopédusa, hosszas tanakodás  után fölállították a versenyzők végső sorrendjét, mely a következő:


Örömmel nyugtázhattuk e verseny kapcsán, hogy a mai rohanó, elektronikus rabsággal küzdő világunkban még mindig találunk szép számmal olyan fiatalokat, akik számára az irodalom az egyik kikapcsolódási lehetőség.
 

Reméljük, jövőre legalább ilyen kellemes élményben lesz részünk.


5-6. osztály


1.    helyezett: Kardos Kamilla- Jászsági Általános Iskola Hábor Gabriella Általános Iskola és AMI Tagintézménye
Felkészítő tanár: Kissné Pető Brigitta


2.    helyezett: Kökény Annamária- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI
Felkészítő tanár: Tóth Mariann


3.    helyezett: Lagzi- Kovács Maja- Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Középiskola
Felkészítő tanár: Csirke Mária


4.    helyezett: Pataki Anett- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI
Felkészítő tanár: Tóth Mariann


7-8. osztály


1.    helyezett: Keresztesi István – Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI
Felkészítő tanár: Tóth Mariann


2.    helyezett: Deme Fanni – Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Középiskola
Felkészítő tanár: Csirke Mária


3.    helyezett: Csényi Virág- Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI
Felkészítő tanár: Kissné Kozma Piroska


4.    helyezett: Radnai Júlia Kata- Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Középiskola
Felkészítő tanár: Csirke Mária
 


Hír megosztása