Salgótarjánban zárta az évet a Jászberény Wolverines

2017-12-07 14:47:10

 

 


A hétvégén, szombaton, ismét a tojáslabda játszotta a főszerepet a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, ahol harmadik alkalommal rendezték meg azt az amerikai focitornát, amely bevételével a helyi Szent Lázár Megyei Kórház gyermekosztályát támogatták a résztvevők. A tornán szerepelt a Jászberény Wolverines csapata is, akik ezzel a fellépéssel zárták a 2017-es esztendőt.


A szervezők 2005-ben rendezték meg az első Charity Bowl-t, mégpedig kettős szándékkal: egyrészt népszerűsíteni szerették volna megyéjükben a sportágat, másrészt a megyei kórház gyermekosztályának szerettek volna segíteni. Bár a Rascals nevű csapatuk már nem működik, néhány nógrádi játékos ma is magas szinten űzi ezt a sportágat. Az első két gálán összegyűjtött támogatásokból pedig a szervezők számtalan játékkal és gyógyászati segédeszközzel segítették a megyei kórház gyermekosztályát. Azaz, nem kérdéses, hogy egy sikeres kezdeményezést indítottak el 2016-ben, s az idei torna – melynek keretében vért is lehetett adni - elérte célját. Nekünk, jászberényieknek azért fontos ez az esemény, mert a kezdetektől részese a tornának a Jászberény Wolverines csapata.


Idén két csoportban 3-3 csapat kezdte a mérkőzéssorozatot. Az A jelű trióban az Expendables csapata ellen sem a mieink, sem a hajdúszoboszlóiak nem tudtak pontot elérni. A budapestiek mellett a Rozsomákok jutottak az elődöntőbe, miután szoros küzdelemben kerekedtek fölül a hajdúszoboszlóiakon.


A-csoport


Budapest Expendables - Jászberény Wolverines 27-0


Budapest Expendables-Hajdúszoboszló Rhinos 12-0


Jászberény Wolverines - Hajdúszoboszló Rhinos 7-6

 

B-csoport


A B-csoportban az egriek győzték le mindkét ellenfelüket és az óbudaiak maradtak nyeretlenek.


Óbudai Egyetem Panters - Eger Heroes 8-40


Óbudai Egyetem Panters - Dunakeszi Rangers 0-28


Eger Heroes - Dunakeszi Rangers 26-0


A két csoportelső az elődöntőben sem hibázott, mindkét gárda lenullázta ellenfelét.


Budapest Expendables - Dunakeszi 13-0


Jászberény Wolverines - Eger Heroes 0-20


A helyosztók eredményei:


5. helyért: Hajdúszoboszló Rhinos – Óbudai Egyetem Panthers 31-6


Bronzmérkőzés: Dunakeszi Rangers - Jászberény Wolverines 8-0


Döntő: Budapest Expendables - Eger Heroes13-8


A III. Charity Bowl jótékonysági torna végeredménye:



1. Budapest Expendables


2. Eger Heroes


3. Dunakeszi Rangers


4. Jászberény Wolverines



5. Hajdúszoboszló Rhinos


6. Óbudai Egyetem Panthers


Az eredményhirdetés során a szervezők három MVP-t is kihirdettek. A bronzmeccs legjobbjának a jászberényi Nagy György Tamást választották. A finálé legjobb támadójának a fővárosi Tóth Levente, míg legjobb védőjének az egri Petrény Norbert bizonyult.


Szántai Tibor


Hír megosztása