Országos döntőbe jutottak a Bercsényi grundbirkózó csapatai

2018-01-17 11:41:43

 

 

Jól kezdődött az év diáksportolóink számára. A tavalyi sikeres szereplés után ismét bejutott az országos diákolimpiai döntőbe a JÁI Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézményének II. korcsoportos grundbirkózó fiú - és lánycsapata is.


Január 13-án rendezték Püspökladányban az országos területi elődöntőt ahol  érdekelt volt a jászberényi iskola is mindkét nemben. Hét-hét csapat küzdött az érmekért, az országos döntőbe jutást jelentő helyekért.


A bercsényis fiúk a csoportjukban 5:2-re verték Hajdúszoboszló , majd 7:0-ra Karcagot és így csoportelsőként a Báránd ellen mérkőzhettek a döntőbe jutásért. Ezt a meccset is sikerrel vették (5:2) , s így a tavalyi év után újra döntőt vívhattak. Ez a meccs még simább volt mint az elődöntő, hiszen a Berettyóújfalut úgy győzték le, hogy hogy mind a 7 súlycsoportot megnyerték, s így méltán kerülhetett a fiúk nyakába az aranyérem.


A lányok sem akartak elmaradni a fiúktól, ők is nekiveselkedtek ellenfeleiknek. A csoportban előbb 5:2-re verték Berettyóújfalut, majd óriási meccsen 2:3-ról 4:3-ra fordítva nyertek a püspökladányi Erőss Iskola csapata ellen. Ezt követően - már továbbjutóként - kikaptak 5:2-re a szintén püspökladányi Petritelepi Iskola csapatától. A keresztjátékban viszont hatalmas mérkőzésen, óriási csatában verték 4:3-ra a Földes csapatát, így a fiúk mellett a lányok is a fináléba kerültek. A döntőt pedig csakúgy mint a fiúk szintén simán 7:0-ra nyerték meg a karcagi Győrffy Iskola csapata ellen és így ők is ott lesznek a Miskolcon megrendezésre kerülő országos diákolimpiai döntőben.


A lánycsapat tagjai: Busai Bori, Gulyás Flóra, Öztürk Aisa, Hajdú Petra, Kozma Laura, Szabó Kitti, Vas Rebeka, Lukács Luca, Benke Csilla.


A fiúcsapat tagjai: Orosz Marcell, Sárközi Olivér, Ruskó Milán, Széles Dávid, Palotai Zsombor, Muhari Zalán, Gál Kristóf, Farkas Dániel, Turjányi Márk, Baranyi Kristóf, Strunga József, Kökény Brendon, Balogh Donát, Vízi Kornél, Nagy Levente, Sárközi Csaba, Nagy Mátyás.


Testnevelő, felkészítő: Kiss Attila


A lányoknak, fiúknak és felkészítőjüknek olvasóink nevében is gratulálunk és sikeres szereplést kívánunk az országos döntőben!

 


Hír megosztása