Logo

„Embernek hitvány, jászberényinek alkalmatlan”

2015-06-12 11:47:31

 

A szerdai soros testületi ülést megelőzően és közvetlenül az RTL Klubnak adott interjút követően tartottak sajtótájékoztatót Budai Lóránt és Bobák Zsolt jobbikos önkormányzati képviselők. A téma lehetett volna Budai Lóránt kórházi állásának érdekes felmondása is, de ők inkább a Dalkia vizsgálóbizottság munkájáról és a polgármester szintén érdekes lakásbérleti ügyéről szerették volna tájékoztatni a médiamunkásokat.


Mindenekelőtt leszögezték, hogy sajnálatosnak tartják a város egyre gyakoribb rossz fényben feltüntetett médiamegjelenését. Hiszen az utóbbi időben Jászberényről csak az elveszített Dalkia-per, annak állami kifizetése, a közvilágítási pályázat visszaadása, valamint a polgármester lakásbérleti ügye miatt lehetett országosan is olvasni, hallani.


Bobák Zsolt a Dalkia vizsgálatról szólva elmondta, bár ő személyesen nem tagja a vizsgálóbizottságnak, képviselőként részt vehet és – ellentétben a többi képviselővel – részt is vesz annak ülésein. Hozzátette, Pócs János Magyar Demokratának adott interjújában ugyan azt állította, hogy állami szintű vizsgálat indult az ügyben, a jegyző ezt az ő kérdésére cáfolta. A hivatal tehát nem tud sem az Állami Számvevőszék sem pedig a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatáról. Bobák elmondta azt is, a Dalkia 2000 és 2008 között vélhetően reálisan emelte a szolgáltatási díjat, tehát kijelenthető, hogy pusztán az áremeléssel nem lehetett indokolni a 2008-as szerződésbontást, mely a perhez vezetett. Ennek körülményeit vizsgálja most a bizottság.

 

alt




Budai Lóránt a polgármester ingatlanbérleti ügyéről ejtett néhány szót. Ahogyan azt korábban megírtuk, a Jobbik az elsők között jelezte sajtótájékoztatón, hogy valami nem stimmel a Rákóczi úti ingatlan bérleti pályázatával, illetve a bérleti jogot megnyerő személy kilétével. Ennek nyomán szerkesztőségünk kérdésekkel fordult a polgármesterhez, a jegyzőhöz, illetve a humánerőforrás bizottság elnökéhez. A válaszokból kiderült, a pályáztatás jogilag támadhatatlan, erkölcsileg azonban minimum aggályos, hiszen maga a polgármester nyerte el a város egyik legjobb lakásának bérleti jogát méghozzá potom havi 55 ezer forintért egy háromgyermekes családot kiütve így a pályázati nyeregből.


- Máig hallom az édesanya kérdését, mellyel még a pályázatuk beadása előtt fordult hozzám: Lóri, szerinted egy hozzánk hasonló földi halandónak van esélye ezt megnyerni? Most úgy tűnik a pályázat beadására is fölöslegesen bíztattam őket - emlékezett vissza a képviselő.


Budai Lóránt sebtében felsorolta, milyen ügyek kapcsolódnak a polgármesterhez, melyek egyike sem tesz jót a város első embere megítélésének. Még 2011 telén autójával elütött egy idősebb hölgyet, akinek ellátásáról ugyan gondoskodott, de a kórházban nem látogatta meg, a kerékpárjában okozott kárt nem térítette meg. A kb. ezer forintos tételt jelentő pedálcserét a Jobbik képviselői oldották meg. Azután 2013-ban egy három műszakban dolgozó hölgy arra hívta fel a városvezető figyelmét, hogy a közmunkások – tisztelet a kivételnek – lapáttámasztásért kapnak annyit, amennyi egy teljesítménykényszerben alkalmazott sori dolgozó bére. Erre a polgármester annyit reagált, álljon a hölgy is közmunkásnak. Az elmúlt évben, 2014-ben 30%-os fizetésemelést szavaztatott meg magának a testülettel, idén pedig a lakásbérleti pályázattal verte ki immáron országosan is a biztosítékot.


Azóta Pócs János országgyűlési képviselő a TRIÓ televíziónak adott interjújában bagatellnek nevezte a bérleti ügyet. Budai Lóránt viszont - Tamási Áron után szabadon - úgy minősítette: Aki embernek hitvány, az jászberényinek is alkalmatlan. 

 

Rédei Panni

 

Korábbi cikkeink a témában:

Morális kifogások a városvezetéssel szemben

Megnyitnák a zárt ajtókat

Megválaszolt kérdések bérlakás ügyében

TutiHír © Minden jog fenntartva.
Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít