Még öt napig lehet jelentkezni
Még öt napig - február 15-én éjfélig - lehet jelentkezni az egyetemek, főiskolák szeptemberben induló felsőoktatási képzéseire. Díjmentesen három helyet jelölhetnek meg a diákok.
Még öt napig - február 15-én éjfélig - lehet jelentkezni az egyetemek, főiskolák szeptemberben induló felsőoktatási képzéseire. Díjmentesen három helyet jelölhetnek meg a diákok.
A jászberényi Palotásy János Zeneiskola január végén rendezte meg az első Tarnay Alajos Zongoraversenyt, melyen 16 zeneiskola diákjai vettek részt. A diákok a Szolnoki Pedagógia Központ illetékességéhez tartozó intézményekből – Szolnoktól Mezőtúron és Tápiószentmártonon át Tiszafüredig – érkeztek. Öt korcsoportban – 1998 és 2008 között született diákok – versenyezhettek.
Hazánkban alig tucatnyi olyan középiskolát találunk, mely 250 éve működik, szolgálja azt a közösséget, mely létrehozásán fáradozott egykoron. E kevesek közé tartozik a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium, mely az ország egyik legjobb középfokú oktatási intézményének is számít. Az 1700-as években főként egyházi iskolákat alapítottak, így piarista, bencés gimnázium van több, ma is működő. A Lehel abban is egyedülálló, hogy nem az egyház, hanem a jászok civil közössége és Dózsa Pál jászkerületi kapitány tartotta fontosnak a gyermekek magas szintű oktatását 1767-ben. Sok jeles tudós, kiváló szakember tudását, későbbi sikereit alapozta meg ez az Alma Mater.