Szombaton kezdődik a hivatalos kampány
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.
Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, azt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.
A demokrácia új minőségeként beszélt a baloldali pártok hétfőn indult főpolgármester-jelölti előválasztásáról Karácsony Gergely, a Párbeszéd jelöltje, aki - elmondása szerint - olyan főpolgármester-jelölt, majd főpolgármester szeretne lenni, aki "együtt lélegez", együtt gondolkodik a várossal, és azt a programot valósítja meg, amelyet közösen alkotott meg a fővárosiakkal.