2015-07-08 18:18:53

 

Egy Amerikában is örökké olasz család életébe csöppenhettek jó két órányi időre azok, akik ellátogattak az idei nyári színház előadására vasárnap a jászberényi Szabadtéri Színpadra.


Az Orlai Produkció Joe Dipietro Folyón túl Itália című darabját állította színpadra, nem kisebb nevekkel, mint Lázár Kati, Szabó Éva, Benedek Miklós vagy Lukáts Andor. A kultúrát nem éppen túlfinanszírozó országlók arra kényszerítik nagy színészeinket, hogy utaztatható darabokkal járják az országot, mert valamiből nekik is meg kell élni. A sors furcsa fintora, hogy így aztán a vidéki színházkedvelők is részesülhetnek az egyébként csak a fővárosnak kijutó előnyökből. Az olasz temperamentumot a mélabúhoz szokott magyar miliőben nehéz visszaadnia a legjobb színésznek is. Az Orlai Produkciós Iroda társulata viszont könnyedén megbirkózott a feladattal. Kort, fájós végtagokat és őszülő halántékot meghazudtoló szenvedéllyel és tempóval görgették végig Nick, a második generációs olasz unoka elválását a családtól.


Márpedig a család szent, főleg az olaszoknál. Akkor is, ha a család már nem Róma egyik eldugott utcájában lakik, hanem az amerikai álmot kergetve a tengerentúlon próbálja megtartani gyökereit. Mert a gyökerek fontosak, meg az összetartozás is. A gyermekeik már elhagyták őket, hogy ne csak egy helyen éljenek, és most a nagyszülőknek azzal kell szembesülniük, hogy egyetlen, még a közelükben élő unokájuk is költözni készül. Messzire. Az öregek pedig ott maradnak egymásnak. Mert ez az élet rendje. Persze, nem lennének olaszok, ha ebbe csak úgy egyszerűen belenyugodnának. Mindent megtesznek hát, hogy különféle alig-alig álcázott manipulációval, és a lelki terror válogatott eszközeivel maradásra bírják Nicket. Hasztalan.

 

Nicknek (Szabó Kimmel Tamás) pedig – nincs jobb szó rá – az agyára mennek az öregjei. Folyton traktálják és túlbabusgatják, mint egy óvodást, felemlegetik csecsemőkori gügyeségeit és folyton arra emlékeztetik, hogy volt gyerek. Ugyanakkor imádja őket, meg nem bántaná nagyszüleit, tiszteli és becsüli őket, csak az idegei nehezen viselik a gondoskodást. Még akkor is, ha titkon jól esik neki. Ennek ellenére persze elmegy, és a saját útját járja. Nagyszülei pedig beletörődnek és nehezen, de mégsem lépik át az érzelmi zsarolásnak azt a határát, mely valóban otthon tartaná Nicket.


Generációk háborúja zajlik a felszínen, valójában azonban csak a szeretet különféle megnyilvánulásait látjuk a szereplők karakterébe bújtatva. Nick a vagány, aki nem mutatja ki az érzelmeit, de tagadhatatlanul ragaszkodik öregjeihez. Aida (Lázár Kati) az örök anya, a mamma, aki gondoskodik és folyton etet. Frank (Lukáts Andor) a férj, aki örökmozgó és legszívesebben mindenkit a keblére ölelne. Okosan és felnőtt módjára kezeli családtagjait, így Nicket is eképpen szereti. A Szabó Éva által megformált Emma a feltétel és minden gyanakvás nélkül a kétségbeesés határáig szerető nagymama, akinek egyetlen boldogsága lenne látni, hogy unokája végre megállapodik – persze otthon. Caitlin (Cseh Judit) a szertelen, bohókás fiatal, aki tele jó érzéssel képes elfogadni egy öregasszony ebédmeghívását, csak azért, hogy boldoggá tegye – talán sejtve, hogy vakrandi lesz a dologból. És ott van Nunzio (Benedek Miklós), az igazi önzetlen szeretet mintaképe, aki azért él, hogy szerettei ne szenvedjenek hiányt. Az ő érdeke legfeljebb második lehet családja és unokája érdekei mögött, ebből az elvből nem enged. Ő lesz a darab erkölcsi hőse, akiknek rendszerint elsőként gördül le végleg a függöny.

 

Miután Nick elhagyja a családot, szép csendesen elfogynak mindannyian, egymás után. Végül csak Aida marad, a család magja és összetartó ereje. Ez volt az ő utolsó nagy feladata, utolsónak maradni, és ameddig csak lehet küldeni postán a lasagne-t Seattle-be az ő kicsi unokájának. Mert tudja, hogy szüksége van rá. Akkor is, ha idegesíti.

 

Rédei Panni

Fotók: jásznapló.hu/Bíró János