Menu

A fél hatos gyors

A fél hatos gyors

A füzesgyarmarti 4 - 0-ás vereség és Albert Ádám hosszú eltiltása (négymeccses letöltendőt kapott) kissé átrendezte a sorokat a csapatban. Az irányító Szöllősi Ferenc a kispadon ült végig, Lőrincz Attila visszatért a középpályára, de a kieső helyen álló gyöngyösiek ellen bármilyen összetételű támadóalakzattal nyerni kellett. Nyertünk is, kiütéssel, egy félidő alatt. A második félidőben a „Hogyan időzzünk győztesen a labda és az ellenfél társaságában?” című játékot gyakoroltuk.

Ötöt cserélt Német Gyula ekkor, öt gólhelyzetet nem rúgtunk be, és a gyöngyösiek is elpackázták az egyetlen szépítési lehetőségüket. A vendégek sok jóra amúgy sem számíthattak, és gyorsan megfizettek a kezdeti bátorságukért, hiszen Hodgyai László tíz perc alatt (az 5. és a 15. perc között) mesterhármast rúgott nekik, a klasszikus középcsatár pozíciójából. Pálinkás Gergő, aki mindhárom említett gól előkészítésében szerepet vállalt, fejelte Lőrincz szöglete után a negyediket, majd Fekete Olivér bombázott 17 méterről a gyöngyösi hálóba, és 25 perc után már öttel mentünk… Még volt hátra nyolc perc a szünetig, amikor Hodgyai - ismét csak centerből - megszerezte önmaga negyedik, csapata hatodik gólját.

A hazai lelátó népe még több berényi gólörömöt szeretett volna látni, de gondoljunk arra, hogy irgalom is van a világon. És a drukkerek bölcsen beletörődtek a hatosba, mondván, a következő fordulóban, Egerben is kellenek a gólok, nem lenne jó, ha előtte a fiúk kirúgnák magukat…

***

Labdarúgó NB III., Keleti csoport, 2020-2021-es bajnokság, 16. forduló:

Jászberényi FC - Gyöngyösi AK - Mátra-Beton 6 - 0 (6 - 0)

Góllövőink: Hodgyai (4), Pálinkás és Fekete O.

…És igazuk lett a mértéket tartóknak, mert a csapat a 17. fordulóra is hagyott a gólokból:

Eger SE - Jászberényi FC 1 - 3 (0 - 1).

Négy játéknappal az idényzárás előtt őrzi második helyét a JFC, két ponttal lemaradva az élen álló Tiszakécskei LC mögött.

Fotó: jaszberenyifc.hu

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít