Menu

A felénél vége lett

A felénél vége lett

Pontatlanul játszottunk, és ponttalanul maradtunk egymás után a negyedik bajnoki mérkőzésünkön is. A szombati, hosszabbításos kupameccs fáradtsága érződött a csapaton, vagy ha nem, akkor valami más oka lehetett a szerdai vereségnek. Az egrieknek nem volt kupaelfoglaltságuk a hétvégén, de ők is gyengén mozogtak a szünet után.

Két, hasonló erejű, a középmezőnyhöz tartozó gárda, a Jászberényi FC és az Eger SE feszült egymásnak, bár éppen a feszültség hiányzott, sok egyéb mellett.

Az első félidő utolsó percében találtuk el először az egri kaput, a kapus könnyedén fogta a labdát, egyből indította az ellentámadást, amelynek végén csapattársa, Vajda Ákos a jászberényi kapuba talált (0 - 1).

A fedett lelátó nem hagyta annyiban:,,Melózzatok! Pozitívan csak! Ilyen játékkal a Vasast se verjük meg!” (A hatszoros magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes, jelenleg másodosztályú Vasas lesz a következő kupaellenfelünk…) „Ez rajtunk nem segít, csak a körzeti orvos!” (A 84. percben az egri kapus sárga lapot kapott időhúzásért…)

A csereként pályára küldött Borics Levente a 87. percben egyenlíthetett volna, de az egri kapus, Ivicevic Márk odaért, és kiütötte a labdát, amely a bal felső sarokba tartott.

Labdarúgó NB III., Keleti csoport, 2021-2022-es bajnokság, 8. forduló, hétközi meccs:

Jászberényi FC - Eger SE 0 - 1 (0 - 1)

 

VISSZATEKINTÉS

 

Négy félidő és egy egész továbbjutás

A Jászberényi FC NB III-as futballcsapata a MOL Magyar Kupa 3. fordulóját is sikerrel vette, és bejutott a legjobb 32 közé. A legyőzött ellenfél - a szintén harmadosztályú és az előző szezonban még csoporttárs - Balassagyarmati VSE volt, amelyben két egykori JFC-játékos is pályára lépett, s az egyikük gólt is szerzett. A berényi csapat három bajnoki vereség után a kupában próbált javítani, ahol előzőleg két „megye egyes” gárdát búcsúztattak, a balassagyarmatiak pedig két NB III-as csapatot múltak felül.

A gólnélküli első félidőben izgalommentes mezőnyjáték folyt. Az egyetlen feljegyezhető esemény egy JFC-szöglet volt a 37. percben, amikor a jobbról kapura csavart labdát a kissé meglepett kapus kiöklözte. A szaksajtóban ilyenkor az járja, hogy „a küzdelem dominált”, ami általában dögunalmat jelent, és azt, hogy a fiúkat - néhány kivételtől eltekintve - zavarta a labda. De legalább lehetett másra gondolni, például a szotyiárusra, aki itthonról már nem tud beszerezni alapanyagot, Kanadából hozzák át Európába a szotyit, Lengyelországban raktározzák, és onnan kerül a magyarországi megrendelőhöz. Elképesztő! Egy nemzet süllyedne el a szotyolahéjban, és ezt sem hagyják, tudjukkik.

A második félidő egy semmiből jött vendégbüntetővel indult (amivel a hazai csapatot büntették, jogosan). A 48. percben Tóth Olivér feleslegesen tarolta le a labdát hosszan megtoló balassagyarmati támadót, és a játékvezető azonnal kiszúrta, hogy az eset a jászberényi 16-oson belül történt. A 11-est a nemrég még JFC-mezben focizó Gergely Péter a kapu jobb oldalába lőtte (0 - 1). A bíróval a szokásos módon problémázott a hazai lelátó: „Nem szégyen az, ha nem látsz, csak mondd meg!”

A bekapott gól a korábbinál hevesebb támadásokra sarkallta a berényi együttest (igazából addig teljesen veszélytelenek voltak a nógrádiak kapujára), és az ötödik próbálkozás eredménnyel járt. A 78. percben Szöllősi Ferenc egy 24 méteres szabadrúgást a jobb oldali kapufára tekert, ahonnan a labda a hálóba pörgött (1 - 1). A Jókai utca felőli kapuba esett a gól, aminek a kapufája - természetesen - fémből van, és felső lécéről darabokban hullik le a festék.

A kétszer 15 perces hosszabbítás első félidejében, a 103. percben szerzett vezetést a JFC. A jól mozgó, fiatal Lakatos Dávidot buktatták a balassagyarmati kapuval szemben, a megítélt 11-est Szöllősi Ferenc vágta a jobb felső sarokba (2 - 1).

A negyedik félidőben, a 117. percben Szöllősi megkapta a második a sárga lapja után a pirosat is. A közönség „Szép volt, Feri!”-vel búcsúztatta, miközben az öltöző felé ballagott. (A kiállítás körüli történésekből én csak a hangkulisszát érzékeltem, mert a telefonomba merültem éppen, mire felnéztem, már megvolt a baj…)

 

 

A mérkőzés lefújása előtt a játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt a berényi kaputól 6 méterre a vendégeknek, mert a hazai kapus szabálytalanul hozta játékba labdát, vagy másért fújt, de a lényeg, hogy balassagyarmatiak nem éltek a felkínált gólhelyzettel. Az egyik játékosukat, aki sérülés miatt orr- és arcvédőt viselt, amúgy is megtalálta a lelátó népe: „Vedd már le a szopóálarcot, jobban jársz!” Az egész csapata rosszul járt.

Jászberényi FC - Balassagyarmati VSE 2 - 1 (0 - 0, 1 -1, 2 - 1)

 

Fotó: jaszberenyifc.hu

Utoljára frissítve:péntek, 24 szeptember 2021 08:26
Tovább a kategóriában: « Közlekedési baleset Sorozatvetők »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít