Bercsényisek Olaszországban
- Írta: Fehér Éva
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
Az Erasmus+ Program keretében a JÁI Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézménye részt vesz egy kétéves együttműködési programban, melynek első találkozóját az olaszországi Vasto városában rendezték 2017. december 11. és 15. között. A projekt mottója „Math Has Never Been Such Fun!”, azaz a "Matematika még soha nem volt ilyen szórakoztató!”
A program keretében öt diák és három pedagógus utazhatott a festői szépségű, olasz tengerparti városba. Az ott eltöltött néhány nap során részt vettünk különféle programokon: kirándulás, városnézés, megismerkedtünk az olasz konyha ízeivel, kapcsolatokat építettünk a helyi iskola tanulóival és dolgozóival, valamint a projektben részt vevő török, bolgár és lengyel csoportokkal. Természetesen a projekt tartalmi részét is átbeszéltük, egyeztettük a következő találkozók időpontjait, kiosztottuk az addig is elvégzendő feladatokat.
A hét mediterrán hangulatát meghatározta a közös játék öröme és az egymástól tanulás varázsa. Oldal Attila 7.a osztályos tanulónk így foglalta össze a találkozó lényegét: „Ezen a kiránduláson megismertem más népeket és szokásokat. Rájöttem, hogy ennek az utazásnak a barátkozás és a nemzetközi együttműködés volt a célja!”
A következő találkozó Lengyelországban lesz majd, ahová újabb kollégák és tanulók utazhatnak el februárban. Május végén pedig iskolánk látja vendégül a program résztvevőit. Nagy izgalommal várjuk a folytatást, melynek tapasztalatairól természetesen beszámolunk.
A találkozó résztvevői a Bercsényiből: Fehér Éva, Tóth Laura, Kiss Attila tanárok és Kátai Anita, Kiss Virág, Kálmán Levente, Gedei Bence, Oldal Attila tanulók.