Bátraké a szerencse?
- Írta: Kun Tibor
- Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret növelése
Megcsalós történet, kettő az egyben. Néhol közhelyes szerelmi dráma, banális blues - mi nem közhelyes, aminek köze van a nagy szerelmek hiábavalóságához? -, de egyszerűen beletalál a világba, a mi világunkba, mert - némi elnagyoltságot megengedve magunknak - mindenki volt már elhagyó és elhagyott is. Anna Gavalda, francia írónő 2002-ben megjelent, Szerettem őt című regénye, amely szinte azonnal nemzetközi hírnevet hozott szerzőjének, nem az újszerű témaválasztásával vagy az izgalmas cselekményvezetésével hódította meg az olvasókat.
Azt meséli el, hogy egy szerelmes, okos, fiatal és vonzó nőt otthagy a szemét férje - a másik, akiért lepattan otthonról, talán még fiatalabb és még vonzóbb -, és ekkor a nő a két gyerekével és az addig kiállhatatlan apósával Párizsból vidéki házukba utazik, ahol olyat tesznek, amit már évek óta nem: beszélgetni kezdenek egymással. És az unalmas pasasról kiderül ez-az.
A regényből Szántó Erika készített színpadi változatot, és rendezte is a kétszereplős kamaradarabot, amelynek premierje 2012-ben, Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban volt. Hat év után, április utolsó szerdáján Jászberénybe, a Főnix Fészek Műhelyházba is eljutott a Györgyi Anna (Chloé) és Szilágyi Tibor (Pierre) magabiztosan érzékeny játékára épülő előadás.
Én igazából Györgyi Anna hangjáért ültem be. Szilágyi Tibor is nagyszerű színész. Nagy és jó. (Ne soroljam már el, hogy milyen szerepekért és filmekért az.) De Györgyi Anna hangján „szobahőmérsékleten” is klasszul el lehet tűnődni - persze a lábain is, ezt Szilágyi Tibor is megjegyzi a darabban -, szóval, jó eltűnődni azon, ahogyan egy nő kétségbeesett vadból beletörődő szelíddé válik.
Az após nem keres mentségeket a fiának, s meglehet, egy kicsit helyette is szerelmes a menyébe, és a bor vagy az éjszaka kiborítja belőle a nagy titkot, hogy éveken át csalta a feleségét, Susanne-t. Aki egyszer csak rájött, hogy a férje folyamatosan hazudik neki, és a messze távolban szeretője van. A kapcsolatuk mégsem robban fel, a férfi nem lép ki a házasságából, veszni hagyja a titkos szobák szerelmét, hagyja, hogy elbukja élete nőjét, a mindent elsöprő Mathilde-ot.
Chloé a díszletfogasról időnként leemel egy-egy ruhát (van még körülötte ágy, asztal, szék, bor), hogy a történet képeihez öltöztetve, önmaga mellett Mathilde és Susanne is legyen, és hogy három elárult nő arcát szembesítse Pierre-ével. Akit nem ítél el, de nem is vigasztal. Pierre sem akarja felmenteni magát az árulás vádja alól, nem keres önigazolást, bevallja, hogy gyáva volt, pedig az unokáinak is egy bátrabb nagyapára lett volna szükségük. Egy tökösebbre, egy másik - egy jobb? - élet reményét bevállalóra. (Szilágyi Tiborból kinéznénk egy ilyen figurát.)
A teljes igazságot kimondani sosem jó. Igazolom. A hétköznapi hazugságok hiányhoz vezetnek. Egyetértek. A saját hazugságunk olyan, mint egy házi kedvenc, simogatjuk, babusgatjuk. Naná. A szerelem az, ha a vállad fölött beleolvasok az újságodba, ha levágom a körmödet, és felébresztelek, mert már megint horkolsz. Megvolt. És az is szerelem, hogy különböző városokban, különböző hotelszobákban szép finoman ráfeküdni a hasára a kiválasztottnak. Ez sem került el, csak nem külföldön. És egy gyerek, aki hasonlít ránk… Hát lehet az ilyen mondatoknak ellenállni? Két ilyen remek színésztől és egy sikeres írótól? Ne ítélkezzünk.
Az élet csak ilyen, elgázolják egymást a vonatok. Legyen elég ennyi, ha más nem jut eszünkbe a Szerettem őt-ről.
Fotó: Szalai György
