Emlékek, tények 1956-os tragédiákról

Vitéz Galó László (1924-2015) története nem is a forradalmi tett, hanem a szörnyű megtorlás, az elszenvedett verések, az állandó félelemben tartás miatt rettenetes. S talán azért is, mert évtizedeken át nem beszélhetett az 1956-57-ben történtekről.

Soós Andrea nagypapája történetét csak akkor ismerhette meg, amikor ő egyszer „elérkezettnek látta az időt”, hogy elmesélje és leírja azokat a borzalmakat, melyek vele – de sok társával is – történt. Galó László pékmester volt Jászjákóhalmán, az egész falunak ő sütötte a kenyeret. Szerették és tisztelték a falubeliek. Sosem politizált, de 1956-ban a helyi események résztvevője lett, s aktívan részt vett néhány társával a szovjet emlékmű ledöntésében.    

Nem maradt el büntetése sem. Az emlékmű újraállításának költségeit is meg kellett fizetnie. A jászberényi börtönbe pedig többször is bevitték, heteket, hónapokat töltött ott, többször megverték. Ám a szobor ledöntésében való részvételnél többet nem tudtak rábizonyítani.  Így elítélni, rá börtönbüntetést kiszabni sem lehetett.

Soós Andrea alapos feldolgozást tervezett nagypapája hiteles történetéről. Így a megyei, de országos levéltárban is kutatott, sőt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) is járt, hogy a lehetséges iratokat megismerhesse. Az már Szolnokon kiderült, hogy Galó László nevű forradalmár sehol, semmilyen dokumentumban nem szerepel. Viszont van egy Gallok László, sőt Galló és Gallók formában is találtak nevet az iratokban, s mivel a személyes adatok stimmeltek, csak arra lehetett gondolni, hogy nevét elírták, már az első jegyzőkönyvben.

A kutatásai során Soós Andrea az ÁBTL-től is kért és kapott iratokat. Ott a nagypapája testvérének, Galó Istvánnak tetteiről kerültek elő dokumentumok. Ezek pedig nagy meglepetést okoztak, mert a lényeg, hogy Budapesten, a Galó István őrnagy vezette harckocsis egység tévedésből lőtte szét a Köztársaság téri pártházat!

Galó István 1956-ban a 33. sz. esztergomi harckocsi egységnél szolgált. Október végén – ahogy a jászberényi laktanyában állomásozókat is – ezt az egységet is felrendelték Budapestre, a főváros védelmére. Galó István azt a feladatot kapta, hogy vonuljon a Köztársaság térre, és védje meg a Budapesti Pártbizottság épületét, az ott lévő elvtársakat a felkelőkkel szemben. Ám Galónak – és társainak – nem volt helyismerete, nem tudták hol is van a Köztársaság tér, merre kell menni a Mátyás laktanyából. Parancsnoka egy papírra lerajzolta az útvonalat, mikor merre forduljanak, s hogy jutnak a Köztársaság térre.

A harckocsizó egység – három tank – elindult, s oda is találtak a helyszínre, de az épületekről nem volt ismeretük. A téren sok embert, a felkelőket is látták, meg egy harckocsit, mely nem a Galó István egységéből volt ott. Ez lőtte a pártházat. Így Galó egysége is lőtt az általuk ismeretlen épületre, mert azt hitték az a cél objektum, ott van az ellenség. A harckocsik között nem volt rádiókapcsolat, így azok is azt tették, amit vezető tank, azaz lőtték a pártházat.  A téren lévők pedig örömmel, ünnepelve vették őket körbe, mert a forradalom mellett állóknak tekintették a páncélosokat.

Szóval a pártbizottság és sok kommunista pusztulását tévedésből, a kellő információk hiánya miatt „követték el” a magyar katonák. Ez derült ki Soós Andrea számára nagypapája testvéréről.  A történetet Eörsi László: Köztársaság tér 1956. című könyvében is megtaláljuk, de az összefüggéseket, a jászsági kapcsolódást Soós Andrea jóvoltából fedezhettük fel 2016-ban.

Jászjákóhalmán, az 1956-ban ledöntött szovjet emlékmű helyén ma az általános iskola és kertje, udvara van. Galó Lászlót azzal is büntették, hogy egy új szovjet emlékművet kellett felállítatnia, saját költségére. Ezt végül a falu temetőjében helyezték el. Jászjákóhalmán a templom kertjében már új ’56-os emlékmű is áll (fotónkon).  Galó László a rendszerváltás után 1991-ben 1956-os emlékérmet kapott, majd vitézzé is avatták, Szabadság hőse emlékérmet 2006-ban vehetett át, s 2014-ben a POFOSZ emlékérmét is.