Menu

Kosárszurkolók figyelmébe!

Kosárszurkolók figyelmébe!

Vasárnap játssza első hazai mérkőzését a 2020/2021-es bajnoki szezonban a Jászberényi KSE NB I A-csoportos felnőtt csapata. A covid-19 járvány miatt a megszokottól eltérően, lényegesen több előírást kell majd betartani a szurkolóknak, ha a helyszínen szeretnének szurkolni kedvenceiknek.  Az alábbiakban a klub ezzel kapcsolatos tájékoztatóját közöljük. Fotó: Gémesi Balázs.

Tisztelt Szurkolóink, Támogatóink, Sportbarátok!

A Jászberényi Kosárlabda Sportegyesület a továbbiakban is kiemelt figyelmet fog fordítani a vírushelyzet megfelelő kezelésére, és mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki egészséges maradhasson. Reményeink szerint az első hazai mérkőzésünkön nézők előtt fogadhatjuk a Naturtex-SZTE-Szedeák gárdáját a 3.fordulóban.

A járványügyi szabályozásokból fakadóan, jelentős változás zajlott le a bajnoki mérkőzések helyszínéül szolgáló Bercsényi úti Sportcsarnokban. A pálya melletti épített lelátókat nem tudjuk igénybe venni, emiatt a csarnok befogadóképessége jelentős számú férőhellyel csökkent. Fontosnak tartjuk, hogy minden érdeklődő megtekinthesse a mérkőzéseinket, ezért mindent megteszünk a megfelelő számú befogadóképesség kialakítása érdekében. Emiatt, valamint a fokozódó járványveszély miatt is, egyesületünk szeretné felmérné szurkolóink igényét a helyszíni buzdítást illetően. További információ, hogy a mérkőzésekre vonatkoznak majd a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének iránymutatásai, szabályai a hazai mérkőzésekre vonatkozóan.

Az alábbi szabályok minden szurkolónak és résztvevőnek kötelező érvényűek hazai mérkőzéseinken:

  1. A belépés kizárólag az ahhoz a jegyhez kijelölt bejáraton lehetséges.
  2. Az elzárt területekre tilos a belépés!
  3. A belépéskor kézfertőtlenítő használata kötelező.
  4. Beléptetéskor testhőmérséklet – mérésen kell átesni, 37,5 C fokos testhőmérséklet fölött a belépés nem lesz engedélyezett.
  5. A sportcsarnok teljes területén kötelező a maszk használata (12 éves kor felett kötelező, de lehetőség szerint minden gyermeknek ajánlott)
  6. Lehetőség szerint törekedni kell a 1,5 méteres távolság betartására.
  7. A csarnok területén tilos az étel és italfogyasztás (kivétel a büfé mellett, erre kijelölt és elkerített terület lesz)
  8. A mérkőzések alatt tilos az érintkezés a játékosokkal, hivatalos személyzettel, rendőrökkel!

Kérünk minden Szurkolót, hogy NE jöjjön el a mérkőzésre, ha betegnek érzi magát, és a következő tüneteket észleli:

köhögés, hőemelkedés, légszomj, hidegrázás, torokfájás, ízérzékelés és szaglás elvesztése, émelygés, hasmenés, hányinger

Kérjük továbbá, hogy az se jöjjön el a mérkőzésre, aki az elmúlt 15 napban Covid – 19 vírussal fertőzött vagy annak kontaktjával kapcsolatba kerülő személlyel érintkezett.

Köszönjük az együttműködést!

Kérünk Mindenkit, aki a fenti szabályok betartásával a helyszínen kívánja megtekinteni az első hazai mérkőzésünket a Naturtex-SZTE-Szedeák ellen, hogy a lenti regisztrációs kérdőíven jelentkezzen be, és ezzel is segítse a mérkőzés lebonyolítását. Könnyebb összesítés érdekénen egy email-címmel családok, ismerősök, baráti társaságok regisztrációját várjuk, ahol fel van tüntetve, hogy hány darab személy kívánja megtekinteni a mérkőzést az adott napon. Amennyiben a fenti szabályok betartásával szívesen részt venne a bajnoki találkozókon vagy bármilyen javaslata van a mérkőzésekkel kapcsolatban, kérjük jelezzen a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail – címen vagy töltse ki sportegyesületünk kérdőívét.

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSefWXOottyMd-AecTtTKoAC1aWIK6ovFO4k4n5JVGYetl3MwQ/viewform?usp=sf_link

A jelentkezés nem jelent semmiféle előzetes regisztrációt a mérkőzésekre, csupán szeretnénk a lehető legpontosabb képet kapni arról, hogyan, mekkora szurkolói létszámmal készüljünk az elkövetkezendő bajnoki évadra.

Köszönjük szíves megértésüket és együttműködésüket a szabályok betartásánál!

Hajrá JKSE!

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít