Menu

Évezredes titkok kutatói – a régészettudomány jászsági érdekességeiről

A Jász Múzeumban sok kinccsel, értékkel, érdekességgel találkozhatunk. Ám ahhoz, hogy mindezt a közönség megismerhesse, sok munka, elhivatottság, szakértelem és türelem, kitartás is szükséges. A régésznek is ilyen tulajdonságokkal felvértezve kell a munkáját végeznie. Legutóbb Gulyás András Zoltán tartott érdekes előadást a régészettudomány mindennapjairól, kutatási eredményeiről, egyáltalán e hivatás szépségeiről.

Bővebben...

Helytörténet-kutatók találkozója

Néhány hónapja, még 2017 őszén alakult meg a Jász Helytörténeti Kör Jászberényben azzal a céllal, hogy az eddig is jelentős és sokirányú jászsági helytörténeti kutatásokat végzők számára szakmai összefogást, munkájukhoz szervezett keretet alakítsanak ki, ezáltal egymást is segítve végezhessék kutatásaikat.

Bővebben...

Emlékek, leletek, rejtett kincsek minden kis zugban

A Jász Múzeum igazgatója, dr. H. Bathó Edit tájékoztatójából megtudhattuk, hogy a város közönsége ez évben is gazdag, sokoldalú események kapcsán látogathat majd el a Táncsics utcába. Idén két kiállítás rendezésére vállalkoznak. Az elsőt márciustól láthatjuk majd. A Jászsághoz, a Jász Alkotók Köréhez kötődő Molnár János festő és grafikus alkotásaiból válogatott tárlatnak adnak teret.

Bővebben...

Nagyszüleink iskolájának csodái

Jászberényi tanítóképzés 100. évében színes, sokoldalú, érdekes látnivalókkal is várta az ünnepelt a vendégeket az elmúlt hetekben a Rákóczi úti épületében. Akik a gazdag képzőművészeti tárlatok csodáin túljutottak, és az első emeleti folyosó legvégén bekukkantottak egy nyitott ajtón, egy másik világba érkeztek. Egy olyan tanterembe melyben csodát láthattak. Egy elvarázsolt világot, ahol jórészt XX. század eleji, régi padokkal, térképekkel, eszközökkel felszerelt iskolai terem várta őket fekete táblával, krétával, térképekkel és olyan eszközökkel, amilyenek ma már csak múzeumban lehetnek.

Bővebben...

ONCSA-telepek: Családtámogatás a XX. század elején

A mai, fiatalabb korosztályhoz tartozók még nem is igen hallottak az ONCSA házakról. Egy különleges rövidítés a betűszó, mely az 1930-40-es évek Magyarországán a szociálpolitika fontos része volt. Erről tartott előadást dr. Suba Györgyné helytörténeti kutató a Jász Múzeumban.

Bővebben...

Jászsági Évkönyv huszonötször

Idén már november végén kezükbe vehették az olvasók a Jászsági Évkönyv legfrissebb kötetét. A huszonötödiket, mert immár a negyedszázdos kort érték el, ezért ünnepeltek is a szerkesztők, a szerzők. Most a Főnix Fészek Műhelyház épületében Várszegi Tibor, a házigazda köszöntötte az érkező vendégeket.

Bővebben...

A táblák titkai és üzenetei a főiskolán

A gyönyörű, 1930-ban létesített főiskolai épület is „ünnepelt” a jászberényi tanítóképzés századik évforduló kapcsán. A főkapu mellett két tábla kapott helyet, melyet november 24-én, a centenáriumi ünnepségsorozat alkalmával avattak fel.

Bővebben...

Habsburgok dicső tettei – Emlékezés a Jász Múzeumban

A történelem úgy hozta, hogy 2017-ben két esemény is okot adott a Habsburg ház jeles személyiségeire való emlékezésre. A Jász Múzeum Mária Terézia születésének 300. és József nádor halálának 220. évfordulója kapcsán hirdette meg rendezvényét. Dr. Farkas Kristóf Vince történész nagyon érdekes előadását sokan hallgatták meg szerdán este.

Bővebben...

A homokbánya kincseiről – Honfoglalás kori leletek kerültek a múzeumba

Különös történet kerekedett ki az elmúlt években a Jászberény határában található homokbánya titkairól. Ott ugyanis nemcsak homok található, de sok más érdekesség is. Állati és emberi csontok, koponyák is felszínre kerültek, használati tárgyak, apró fémdarabok is. Sose lehet tudni mire lesz jó – felkiáltással kerültek ezek szorgosan bányászó emberekhez, de sok esetben a „kincsek” adás-vétele is megtörtént.

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára
Info for bonus Review William Hill here.

Oldalaink minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében az oldalainkon sütiket („cookie”) használunk.
További információ Tovább Elutasít